Sainz maga is csak 20 éves, ám 17 éves márkatársa mellett valóságos veteránnak tűnik, Verstappenre nagyobb nyomás is nehezedik a melbourne-i idénykezdet előtt és ellentmondásosabb is volt a Forma-1-be kerülése, míg Sainz-ot szinte tárt karokkal várták.
A korábbi F1-es pilóta, Adrian Campos szerint például Verstappen bekerülése „őrület és tiszteletlenség azokkal a versenyzőkkel szemben, akik jól teljesítenek, mégsem jutnak el a Forma-1-ig”. Igaz, azt Campos is elismeri, hogy Kimi Raikkonen esete is hasonló volt 2001-ben. Mint ismeretes, a finn F1-es debütálása előtt csupán 23 együléses versenyen vett részt és egy darabig csak ideiglenes engedéllyel állhatott rajthoz.
Összességében ez a szituáció nemcsak komoly nyomást helyez Verstappen vállára, hanem árnyékot is vet Sainz bemutatkozására, aminek a spanyol kifejezetten örül. „Az nekem csak jó, hogy a média Maxra koncentrál. Biztos vagyok abban, hogy jó első szezont fogok futni a Formula Renault 3.5 tapasztalatai után. Hét győzelemmel és a bajnoki címmel bebizonyítottam, hogy helyem van itt.”
Sainz arról is beszélt, milyen hatással volt karrierjére a honfitárs, Fernando Alonso sikere. „Ha Fernando nem nyert volna világbajnokságot 2005-ben, soha nem akartam volna Forma-1-es versenyző lenni.”
(fp)
(fotó: formula1.com, forrás: thisisf1.com/sportrajongo.hu)