Jenson Buttonnak volt ideje, többek között a McLaren-Honda megbízhatatlansága miatt, tanulmányozni a riválisok időeredményeit Jerezben és Barcelonában. A tapasztalt brit sok csapat teljesítményét erősnek látja, ám szerinte sok együttes nem fedte fel a lapjait, éppen ezért nem is meri megtippelni, ki lehet a befutó Melbourne-ben.
„Nagy keveredés lesz az első futamon.” – nyilatkozta Button. Szerinte ez a káosz izgalmakat hozhat a rajongónak, nem mellesleg a bizonytalanság lehetőséget adhat a McLaren számára is, hogy az eddigi elégtelen tesztek után valami értékelhetőt érjenek el az évadnyitó viadalon.
Button eddig háromszor győzött Ausztráliában, első itteni diadala 2009-ben nagy meglepetés volt a Brawn-Mercedesszel, egy évvel később egy merész taktikának köszönhetően került az élre immáron a McLarennel, 2012-ben pedig ismét erőből győzött.
(fp)
(fotó: telegraph.co.uk, forrás: formula.hu/sportrajongo.hu)