Jump to content

Ezt láttuk az idei első WTCC-hétvégén…

2015. 03. 09. 08:43

Tegnap megkezdődött a 2015-ös Túraautó-világbajnokság Argentínában, Termas de Rio Hondóban. Összeszedtünk 5+1 dolgot, amit a tegnapi két versenyből lehetett leszűrni.

1. Megszilárdult erőviszonyok a Citroennél

Két verseny után azt láthatjuk, hogy idén is Jose Maria Lopez diktálja a tempót a francia márkánál (igaz, az ő hazai futamával indult az év), Yvan Muller szenved, Sebastien Loeb fejlődőképes, Ma Qing-Hua pedig egyelőre nem tud beleszólni a „nagy trió” ügyeibe.

2. Előrelépett a Honda és a Lada

Mind a japán, mind az orosz gyár egységei ütőképesebbnek mutatkoztak Argentínában, mint tavaly. Mindez úgy is igaz, hogy a Lada vajmi keveset ért el pontok tekintetében, a Honda második helyéhez viszont egyelőre kétség sem fér, emlékezhetünk, egy éve Marrakech-ben ez sem volt elmondható.

3. Még mindig a Citroen az etalon

Az előző bekezdéshez hozzátartozik, hogy az ellenfelek tiszta körülmények között csak Ma és Bennani Citroenjeivel tudtak harcba szállni, a Lopez-Muller-Loeb trió még mindig érinthetetlennek tűnik. A világbajnoki cím újfent merész álom csupán, a cél a riválisok számára az lehet, hogy az év végére esetleg felérjenek a franciákhoz.

4. Bennani közveszélyes a Citroennel

Két futam, két amatőrnek mondható baki, ez Mehdi Bennani termas-i mérlege. A marokkói idén kapott egy olyan technikát, amellyel nemcsak a középmezőnyben vethet véget ellenfelei versenyeinek, ez pedig több mint aggasztó az idény további részére nézve. Bennani továbbra sem képes elismerni a hibáit, példát vehetne barátja, Tom Coronel rádióüzenetéről a második futamon.

5. Nem kell féltenünk Michelisz Norbit

A Zengő Motorsport magyarja félelmetes rajtokat és versenyeket produkált Argentínában, óriásit mentve a balul sikerült időmérő után. Nem sokan fogadtak volna arra, hogy a tizenhetedik pozícióból Norbi képes lesz egy hatodik és egy hetedik helyet hozni (megjegyzés: Ma meglökéséért hátrasorolták egy hellyel Micheliszt a második futamon). Látva itteni formáját, mi is bizakodhatunk, hogy nem ez volt Michelisz utolsó villanása 2015-ben.

+1. Verseny van!

Talán a kaotikus lebonyolítás, talán az év eleji tapogatózás, talán valami más okozta, de rég láthattunk ilyen őrült nyitányt a WTCC-ben. A pilóták nem kímélték egymást, a termas-i pálya kitűnő helyszínt biztosított a parázs csatákra (kár lenne az elégtelen szervezés miatt elveszíteni a pályát). Ne legyenek rosszabb futamaink idén!

(fp)

(fotó: zengomotorsport.hu, forrás: sportrajongo.hu)