Az év elején megrendezett ausztrál futamok híresek a könnyen boruló erőviszonyokról, káoszversenyekről, jó pár kaotikus végeredményről. 2003, 2006, 2008 és 2010 is ilyen nagydíjakat hozott, 1998-ban a fölényesen diadalmaskodó McLaren-Mercedes csapatutasítása (David Coulthard nem sokkal a cél előtt elengedte Mika Hakkinent), tavaly pedig az új technikák miatti műszaki bizonytalanság adott beszédtémát a szezon indulásakor.
A városi pályán számos nagy bukás történt a múltban, 1996-ban Martin Brundle szállt el, 2001-ben ugyanazon a ponton Jacques Villeneuve szenvedett balesetet (sajnálatos módon a leszakadó alkatrészek halálosan megsebesítettek egy pályabírót), 2002-ben pedig Ralf Schumacher repült a levegőbe a rajtnál.
Villeneuve egyébként itt ejtette meg emlékezetes bemutatkozását (pole pozíció, 2. hely) 1996-ban és Lewis Hamilton is itt ért el egy harmadik helyet élete első futamán 2007-ben. 2009-ben a Brawn-istálló mosott le kapásból mindenkit a pályáról Ausztráliában és szerzett kettős győzelmet Jenson Button és Rubens Barrichello révén.
Melbourne és az ausztrál nagydíjak legeredményesebb pilótája Michael Schumacher, aki négy alkalommal (2000, 2001, 2002, 2004) győzött az ötödik kontinens versenyén. Jenson Button három (2009, 2010, 2012), Kimi Raikkonen két (2007, 2013) sikert számlál az Albert Parkban, míg Fernando Alonso (2006), Lewis Hamilton (2008), Sebastian Vettel (2011) és Nico Rosberg (2014) egy-egy itteni győzelmet tudhat a magáénak.
A bajnokon túl más korábbi pilóták is komoly eredményeket értek el Melbourne-ben. David Coulthard például kétszer nyert Ausztráliában, először 1997-ben, majd 2003-ban itt szerezte meg utolsó F1-es diadalát. Eddie Irvine viszont itt ünnepelhetett először a dobogó tetejéről 1999-ben. Emlékezetes volt Giancarlo Fisichella 2005-ös győzelme és Vitaly Petrov 2011-es harmadik helye is, amely saját maga és Oroszország első dobogója is volt.
(fp)
(fotó: telegraph.co.uk, forrás: sportrajongo.hu)