De Silvestro tavaly a Sauber tesztversenyzője volt, de 2015-re nem tudtak megegyezni – így járt egyébként Adrian Sutil, Esteban Gutierrez és Giedo van der Garde is, bár utóbbi mégis kiharcolhat magának egy ülést a csapatnál.
A svájci pilótanő négy évet töltött az Indycarban, legjobb eredménye egy 2013-as második hely, melyet Houstonban ért el. „Nagyon izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok az Andretti Autosporthoz, egy ilyen sikeres múlttal rendelkező együtteshez.” – nyilatkozta de Silvestro.
A csapatvezető, Michael Andretti szívesen meghosszabbítaná a most kötött szerződést a szezonnyitón túlra is, melyet St. Petersburgban rendeznek március 29-én. „Szeretnénk ezt a programot a mostani versenytől későbbi eseményekre is felépíteni, talán az egész évadra.”
De Silvestro az első három idényét (2010-12) a HVM-nél töltötte, utána átszerződött a KV Racinghez, ahol legjobb év végi eredményét produkálta, tizenharmadik lett az összetettben. Csapattársai most Ryan Hunter-Reay, Marco Andretti és Carlos Munoz lesznek.
(fp)
(fotó: foxsports.com, forrás: autosport.com/sportrajongo.hu)