Jump to content

A motorosok is nyeregbe pattannak a hétvégén

2015. 03. 25. 10:07

Ezen a héten nemcsak az Indycar, hanem a MotoGP idei évada is kezdetét veszi, a kétkerekűek hagyományosan a katari éjszakában mérik össze tudásukat első alkalommal.

A 2015-ös szezon is tizennyolc versenyből áll majd, a helyszínek szempontjából nincs változás, a tervekkel ellentétben a brit futam is marad Silverstone-ban. A „nagy négyes” változatlan marad, a Repsol Hondánál idén is Marc Marquez és Dani Pedrosa, a gyári Yamahánál pedig Jorge Lorenzo és Valentino Rossi húzza majd a gázkart. Optimistán kezdheti a szezont a Ducati, a két Andrea (Dovizioso és Iannone) erős tesztszezont tudhat maga mögött.

Ugyanezt már nem mondhatja el magáról az Aprilia színeiben visszatérő Marco Melandri, akivel kapcsolatban az is felmerült, hogy csapata még az első verseny előtt megválik tőle. Visszatér a MotoGP-ben a Suzuki is, pilótáik Maverick Vinales és Aleix Espargaro lesznek. Két kategóriát feljebb lépve a nagyoknál versenyez 2015-ben Jack Miller és bemutatkozik a legfelsőbb géposztályban a francia Loris Baz is. A kisebb kategóriákban a tesztek alatt a francia Fabio Quartararo okozta eddig a legnagyobb meglepetést, aki Moto3-as újoncként alaposan odapörkölt ellenfeleinek.

Katarban először 2004-ben rendeztek nagydíjat, az azóta eltelt tizenegy év alatt Casey Stoner és Jorge Lorenzo gyűjtötte össze a legtöbb győzelmet, szám szerint ötöt, Valentino Rossi három itteni diadallal büszkélkedhet, Marc Marquez és Nicolas Terol két-két alkalommal nyert Katarban. Talmácsi Gábor 2005-ben emlékezetes körülmények között aratott győzelmet ezen a pályán a KTM-mel, miután nem sokkal a leintés előtt előzte meg márkatársát, Mika Kalliót.

(fp)

(fotó: zigwheels.com, forrás: sportrajongo.hu)