Jump to content

Több mint 200 induló az idei Szilveszter-ralin

2017. 12. 27. 06:14

Nappali szakaszok és Sprint Kupa színesíti az év utolsó autóversenyét a Hungaroringen.

 

Az idén december 27. és 29. között rendezik meg a hagyományos évbúcsúztató Szilveszter-ralit, az eseményre immár 19. alkalommal kerül sor, s minden korábbinál jelentősebb szerepet kap a viadalon a Hungaroring.

A mogyoródi Forma-1-es pályán és közvetlen környékén sorra kerülő verseny szervezőinek tájékoztatása szerint ezúttal a nyitónapon, szerdán lesz a gépátvétel és a hivatalos teszt, majd csütörtökön 10 órakor kezdődik a rali két gyorsasági szakasszal. Pénteken négy szakaszra kerül sor, és a viadal történetében először lesz Sprint Kupa, amelyen könnyített feltételekkel, csökkentett távon indulnak a benevezett versenyzők, akik viszont mindkét napon csak a Hungaroringen kialakított, belső gyorsasági szakaszon száguldanak majd.



"Hatalmas az érdeklődés a verseny iránt, és örömmel mondhatom, hogy alig négy nap alatt több mint kétszázhúszan adták le a nevezésüket. Bízunk abban, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk, és ismét egy remek versenyt rendezhetünk" - mondta Füredi András, a Szilveszter-rali egyik szervezője.

A nézők elővételben 2000, a helyszínen 2500 forintért válthatják meg belépőjüket az eseményre, de a 12 éven aluliak ingyen tekinthetik meg a versenyt.

A több mint 200 induló között ott lesz a kétszeres győztes, címvédő Vincze Ferenc, Bazsó Attila páros egy Skoda Fabia R5-össel, a korábban szintén két Szilveszter-ralit nyert Kazár Miklós egy Ford Fiesta R5-össel, valamint a korábbi kétszeres abszolút magyar bajnok Kiss Ferenc, aki bő tízéves kihagyás után, az idén májusban tért vissza a raliversenyzéshez.

A viadal az interneten rádiós és televíziós közvetítésben is élőben követhető lesz, a Hungaroringen pedig megnyitják a nézőknek a célegyenesben található Gold Tribünt. Az idei Szilveszter-rali össztávja 69,33 kilométer, csütörtökön kétszer 11 kilométer, pénteken pedig kétszer 7,65 és kétszer 11 kilométer vár a versenyzőkre.

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: MTI, twitter)