Jump to content

Rali ob - Turánék az idén is a bajnoki címért szállnak harcba

2021. 04. 06. 12:55

Az idei szezonban is az abszolút országos bajnoki címért száll harcba a Turán Frigyes, Bagaméri László ralis páros.

A Shell Helix Ultra csapatának kettőse kedden tartott online sajtótájékoztatón mutatta be 2021-es versenyautóját, amely változatlanul a Next Auto Polo GTI R5-öse lesz. A versenygép festése valamelyest átalakult, de a meghatározó színek, a fehér-sárga-fekete dizájn megmaradt. Az autót ebben az évben - ahogyan tavaly is - a Korda Racing készíti fel.

"Minden évben úgy állunk oda a rajthoz, hogy bajnokok akarunk lenni, és ez most sincs másképp" - jelentette ki Turán, aki tavaly egypontos hátránnyal az abszolút összesítés második helyén végzett, míg az RC2 kategóriában bajnok lett.

"Azon kívül, hogy külföldi sztárversenyzők is lesznek az idén a magyar bajnokságban az ellenfeleink között, én úgy látom, hogy több olyan fiatal rivális van, akikkel ebben az évben már komolyan kell számolni" - tette hozzá a versenyző, aki szerint ez "komoly technikai és mentális elvárásokat" támaszt az ő párosukkal szemben is.

"A koronavírus-fertőzés minket is utolért, de szerencsére már mindketten túlvagyunk rajta, komolyabb tünetek nélkül megúsztuk, és most teljesen egészségesen tudunk odaállni a rajthoz" - árulta el Bagaméri László, aki hozzátette, remélik, hogy az év közepére már kevesebb lesz a korlátozás az országban, és a szurkolók is ott lehetnek majd a pálya szélén.

Turán Frigyes azt mondta, fizikailag csúcsformában várják az idény kezdetét, az elmúlt esztendőkben gyűjtött tapasztalatokat pedig mindenképpen kamatoztatni szeretnék.

"A külföldi nagy nevek részvétele mindenképpen jó a magyar bajnokságban, én úgy érzem, hogy ők azért jönnek ide, mert látják, hogy jók a pályák és a versenyek, és érdemes itt rajthoz állni" - fogalmazott.

Az előző idénnyel kapcsolatban Turán elmondta: mindent megtettek, hogy megnyerjék az abszolút bajnoki címet, az év végén azonban csalódottak voltak. Hozzátette, végül januárban úgy döntöttek, hogy nem foglalkoznak többet az előző esztendővel, hanem már a mostani idényre koncentrálnak.

A rali országos bajnokság a tervek szerint idén hétfutamos lesz, és a jövő hétvégén sorra kerülő Boldogkő-ralival kezdődik Boldogkőváralján és környékén.

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti/Fotó:pixabay)