A fiatal Forma-1-es pilóta, Lando Norris neve ismerősen hangzik, ám most nevét talán még többen fogják megjegyezni. Olyanok is, akik nem is nézik az F1-es futamokat. No, nem feltétlenül azért, mert érdektelenek abban sportban, hanem egyszerűen azért, mert nem tudják.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége ugyanis adományt kapott.

Lando Norris a 2024-es Magyar Nagydíjon egy herendi mintás sisakban vezette autóját. Ennek előzménye pedig az volt, hogy versenytársa előző futamának trófeáját – ugyancsak herendi termék – a kamerák előtt törte össze. Most erre a herendi sisakra lehetett licitálni és valaki 20,9 millió forintot adott érte. Ezt az összeget pedig jótékony célra fordították. Ennek köszönhetően jutott a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének, a másik részét pedig a brit hasonló szövetség kapta meg.