Szerkesztőség
2015.06.07.
A monoton körözést izgalmas verseny váltotta fel Moszkvában a második WTCC-futamon. Az élen Ladák vívtak a Hondákkal, a Citroenek ezúttal hátrébb csatároztak. Michelisz Norbi ugyan nem tudta visszatartani a harcias Rob Huffot, de harmadikként célba érve felállhatott a pódiumra.
Szerkesztőség
2015.06.07.
Idei harmadik futamgyőzelmét könyvelhette el a négyszeres világbajnok Yvan Muller a Moscow Raceway-en, maga mögött tartva csapattársát, a pontversenyben vezető Jose Maria Lopezt és az első 2015-ös dobogóját elérő Gabriele Tarquinit. Michelisz Norbi hetedikként zárt.
Szerkesztőség
2015.06.07.
Felemás időmérőt zárt Michelisz Norbert a Zengő Motorsport pilótája a WTCC Orosz Nagydíjának időmérő edzésén. A mezőny egyetlen magyar versenyzője az első futamot a nyolcadik helyről, a másodikat pedig a harmadikról kezdheti meg. Michelisz nem volt maradéktalanul elégedett, ugyanis szeretet volna az első ötbe kerülni.
Szerkesztőség
2015.06.06.
Kanadában általában az edzések sem unalmasak, igaz volt ez az idei évre is: Vettel és Massa már az első szakaszban kiesett, a Lotus és a Force India szárnyalt, a két Mercedes pedig ismét megmérkőzött egymással, a csata ismét Hamilton sikerét hozta. A 30 éves brit versenyzőnek ez az idei hatodik, pályafutása során pedig a 44. pole pozíciója.
Szerkesztőség
2015.06.06.
Nico Rosberg nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj harmadik szabadedzését. Érdekes, hogy csapattársa, a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton utolsó lett az utolsó gyakorláson. Jenson Buttonnak és a McLarennek nem volt szerencséje, a britek egykori világbajnokának az autójában motort kellett cserélni, így a vasárnapi futamot a boxból kezdi meg.
Szerkesztőség
2015.06.06.
Második győzelmét szerezte meg a Formula E-ben a pontversenyt vezető Nelson Piquet Jr., aki a rajtnál az élre állt Moszkvában és attól kezdve nem is engedte ki a kezéből az első pozíciót. Bajnoki riválisai értek célba mögötte és most sem maradtunk utolsó körös akció nélkül.
Szerkesztőség
2015.06.06.
A Túraautó-világbajnokság 9-10. fordulóját rendezik a hétvégén, a mezőny ezúttal Oroszországba méri össze tudását. A moszkvai versenypálya már harmadszor látja vendégül a WTCC mezőnyét, ahol természetesen rajthoz áll a Zengő Motorsport versenyzője, Michelisz Norbert is, aki két évvel ezelőtt dobogóra állhatott Moszkvában.
Szerkesztőség
2015.06.06.
Az első gyakorláson is leggyorsabb Lewis Hamilton, a Mercedes világbajnoki címvédő brit pilótája nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki második szabadedzését. Hamilton eddig lehengerlő produkciót nyújt, ami nem csoda hiszen a montreali az egyik kedvenc pályája. A papírforma alapján a Mercedesekre egyelőre úgy tűnik, hogy csak a Ferrari lehet veszélyes, a második tréningen Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen mindezt egy második és egy harmadik hellyel nyomatékosították.
Szerkesztőség
2015.06.05.
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája autózta a leggyorsabb köridőt a Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki első szabadedzésén. Hamilton kedvenc pályája amúgy a montreali, korábbi hét indulásából négyet dobogón zárt, ebből a négyből hármat ráadásul megnyert.
Szerkesztőség
2015.06.03.
A hétvégén a Kanadai Nagydíjjal folytatódik a Forma-1-es világbajnoki sorozat. A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton kettőzött erővel készül a hétvégi eseményre, hiszen mindenképpen feledtetni szeretné a monacói fiaskót. Mint ismeretes a Mercedes-istálló versenyzőjét leginkább saját csapata fosztotta meg a győzelemtől, ám a kétszeres világbajnok már inkább előre tekint, nem foglalkozik a hercegségbeli történettel.
Szerkesztőség
2015.05.31.
Tizenhárom éve nem fordult elő a Német Túraautó-bajnokságban, hogy valaki két versenyt nyerjen ugyanazon a hétvégén. Ez most az Audi britjének, Jamie Greennek sikerült, aki lehengerlő teljesítményt nyújtott a Lausitzringen.
Szerkesztőség
2015.05.31.
Két spanyol és egy portugál versenyző hasított át elsőként a célvonalon a gyorsasági motoros-világbajnokság idei hatodik állomásán, az olaszországi Mugellóban. A tavaly szinte hibátlanul teljesítő Marc Marquez nem ért célba és egyre messzebb kerül az újabb vb-címtől.