Jump to content

Csipes Tamara: rengeteg munkám van ebben

2021. 08. 05. 07:03

Csipes Tamara a könnyeivel küszködve és rendkívül boldogan nyilatkozott azt követően, hogy csütörtökön ezüstérmet szerzett a kajak egyesek 500 méteres versenyében a tokiói olimpián.

"Rengeteg munkám van ebben, főleg amióta a kislányom megszületett - kezdte a 31 éves versenyző, aki 2017 novemberében adott életet Olíviának. - Annyira örülök, hogy kaphattam egy lehetőséget azáltal, hogy két egység indulhat egy nemzetből egyesben. Eddig még soha nem tudtam megmutatni, hogy mit tudok nyár végén, nem pedig tavasszal, a tízfokos márciusban. Úgy voltam vele, hogy ez életem legnagyobb lehetősége, ha ezt elszúrom, akkor egy totális idióta vagyok."

Elárulta, hogy pályafutása során volt már olyan versenye, amelyben nem volt benne a szíve, a lelke, voltak olyan időszakai, amikor nem érdekelte az eredmény.

"De ebben most minden benne volt, minden, amit el lehet képzelni a földön, ezért is vagyok ennyire boldog. Mentálisan nem egyszerű helyzet az, hogy mindig mögötte vagy egy ötszörös olimpiai bajnoknak, akivel felnőttem és 18 éves korom óta versenyzek együtt - utalt Kozák Danutára. - Mindig mögötte vagy, mert hihetetlenül tehetséges kajakos, te pedig gyakran felteszed magadnak a kérdést, hogy jó, te vagy a második, de ezzel mit érsz? De most megkaptam a lehetőséget, hogy megmutassam: lehet, hogy én is érek valamit."

Csipes úgy fogalmazott, az elmúlt hónapban önmagához képest is nagyon jól ment, ezért a negyediknél rosszabb helyezést kudarcnak érezte volna.

London és Rio bajnokának, Kozák Danutának nem sikerült a triplázás, címvédőként ezúttal meg kellett elégednie a negyedik hellyel.

"Hogy mi minden futott át rajtam? Leginkább az, hogy mennyi szenvedés, könny, fáradság van emögött. És nemcsak az enyém, hanem a családomé, a férjemé (edző-férje, Somogyi Béla), a kislányomé. De ez sajnos nem jött most ki" - nyilatkozott a klasszis versenyző.

A döntőről szólva felidézte, hogy rosszul rajtolt, és utána próbálkozott ugyan, de kevés sikerrel.

"Jobbos oldalszél volt, ami talán nekem kedvezett a legkevésbé, de nem ezen múlott. Távol voltak tőlem a riválisok, ez sem volt jó. Nem volt egy jó futam a részemről" - fogalmazott Kozák.

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti/Fotó:pixabay, mti)