A címvédő Spanyolországon kívül Németország, Anglia, Portugália és Belgium került a jövő évi, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság első sorsolási kalapjába. Bár a november közepén esedékes pótselejtezők még hátravannak, az európai szövetség (UEFA) a kvalifikációs sorozat csoportmérkőzéseinek keddi utolsó fordulóját követően elkezdte a sorsolási kalapok kialakítását.
Eszméletlen állapotban találták meg egy nevadai bordélyházban Lamar Odomot, aki két bajnoki címet nyert az NBA-ben szereplő Los Angeles Lakersszel. A játékos a legutóbbi években már nem a tudásával, sokkal inkább az alkohollal folytatott, többnyire vereséggel záruló harccaival hívta fel a figyelmet magára.
Négy mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) alapszakaszának legutóbbi játéknapján. A legnagyobb kérdés az volt, hogy vajon a Bostons Bruins három vesztes összecsapás után végre tud-e nyerni, vagy beállít egy 50 éves rekordot negyedik zakójával. A Bruins végül győzött, nem úgy a Washington, amely legjobbja, Alex Ovecskin nélkül kapitulált.
Novembertől története során először a belga labdarúgó-válogatott áll majd a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség világranglistájának az élén. A belgák ezzel a rangsor 1993-as bevezetése óta a nyolcadik nemzet lesznek, amelyik vezeti a FIFA világranglistáját.
Fordulót rendeznek a héten a labdarúgó Magyar Kupában. A szerdai játéknapon több nagy meglepetés is született, hiszen a DVTK és a Paks is kínos vereségbe szaladt bele. A címvédő Ferencváros ugyanakkor nem botlott, Bödéék meg sem álltak tíz gólig.
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál támadója átvette az Európában játszó legeredményesebb futballistának járó Aranycipőt. Ronaldo nem először nyeri el a rangos díjat és formájából kiindulva gyaníthatóan nem is utoljára.
A futballmezek kelendősége alaposan megugrott Portóban azóta, hogy Iker Casillas, a világ- és Európa-bajnok spanyol kapus nyáron a Real Madridból a portugál együtteshez igazolt.
Messi nélkül megint harmatos teljesítményre futotta a gauchóknak, míg a másik futball-szuperhatalom, Brazília válogatottja az eltiltott Neymar nélkül is könnyedén nyert Venezuela ellen. A játéknapon Chile is pályára lépett, a Copa America győztes együttes Alexis Sanchez vezetésével drámai meccsen nyert Peru ellen.
A világelső Novak Djokovic számára a 2016-os év egyik csúcseseménye lesz a riói olimpia, már csak azért is, mert az ötkarikás arany azon kevés díjak közé tartozik, amelyet karrierje során még nem sikerült megszereznie. Djokovic az utóbbi időszakban nyomasztóan uralja a férfi teniszt, amennyiben formája kitart jövő nyárig, aligha akadályozhatja meg bárki is abban, hogy begyűjtse a hőn áhított olimpiai aranyat.
Bódi Ádámra várhatóan legalább háromhetes kényszerpihenő vár, mivel az orvosi vizsgálatok szerint részleges bokaszalag-szakadást szenvedett múlt csütörtökön, a magyar labdarúgó-válogatott Feröer-szigetek elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén.
A magyar labdarúgó-válogatott pótselejtezőre kényszerül a 2016-os, franciaországi kontinensviadal kvalifikációs sorozatában, mivel nem lett legjobb csoportharmadik. A legjobb harmadik helyet Törökország szerezte meg, miután tíz emberrel legyőzte az izlandi együttest.
Az észak-amerikai jégkorong-bajnokság legutóbbi játéknapján több érdekes eredmény született. A legérdekesebb azonban az újabb Los Angeles Kings-zakó, amely a bajnokcsapat harmadik vereségét jelentette egyben.