Afrikában és Indiában nyit utánpótlás-akadémiát az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA).
A magyar férfi kézilabda-válogatott szerdán megkezdte a felkészülést a januári, franciaországi világbajnokságra.
Sorozatban hatodik alkalommal David Alaba, a Bayern München védője lett az év legjobb labdarúgója Ausztriában.
A Cavaliers elbírta J.R. Smith és Kevin Love hiányát is, míg az OKC-ben Westbrook volt a nyerőember megint.
Bejelentette visszavonulását az utóbbi évtized legeredményesebb magyar kenusa, aki olimpiai, világ és Európa-bajnoki címet is nyert hosszú és páratlanul sikeres karrierje során.
Az MGSZ elnöke szerint jól halad a magyar golfsport európai felzárkózása
Török Ferenc olimpiai bajnok öttusázó keményen bírálta az elnököt, mert az alapszabály módosítása szerinte nem megfelelően történt és hiányolta az egyeztetést a szövetségekkel.
Az elnökválasztással kapcsolatban az olimpiai bajnok klasszis elárulta, hogy ők a változás lehetőségét megteremtették, összefogtak, de az új elnököt nem nekik kell megválasztaniuk.
A legjobb női kajakos címért nem lehetett versenyre kelni Kozák Danutánál, aki a riói olimpián három aranyérmet nyert. A férfiaknál a fiatal Kopasz Bálint lett a legjobb.
A tizedik helyen halad Fa Nándor hajója, a hazai építésű és fejlesztésű Spirit of Hungary a Vendeé Globe földkerülő vitorlásversenyen.
Kenderesi azt ígérte, mindent megtesz azért, hogy a Rióban látott sikereket megismételje, vagy még annál is jobb eredményeket érjen el a jövőben is.
Az egykori kiváló kenus négyszer nyert világbajnokságot, olimpiát viszont egyszer sem. Kapitányként ez a legfőbb célja, hogy sikeres olimpiát teljesítsenek versenyzői a regnálása alatt.