Május 2-án rendezik minden idők egyik leginkább várt boxmérkőzését, a Floyd Mayweather Jr-Manny Pacquiao összecsapást. A párharccal kapcsolatban hetek óta csak azt lehet hallani, hogy minden pénzzel kapcsolatos rekordot meg fog dönteni, ami nem is csoda, évek óta vár a közvélemény a súlycsoportoktól függetlenül a 2000-es évek két legjobbjának meccsére. A pénzdíj mellett a jegyárak és a tévés tarifák is csillagászatiak, igaz ezen nincs mit csodálkozni a két ökölvívó eddig elért eredményeit látva.
Rendkívül magabiztosan nyilatkozott pályafutása első versenyhétvégéje előtt a holland tinédzser, Max Verstappen. A korábban szintén Forma-1-ben versenyző Jos Verstappen fia minden idők legfiatalabb F1-es pilótája lesz, mindössze 17 évesen.
A svájci csapat legutóbbi fellebbezését elutasította az ausztrál bíróság, ami azt jelenti, annak ellenére, hogy a Sauber már két versenyzővel is szerződésben áll (Ericsson, Nasr), van der Garde jogosult az egyik ülésre. Az év első versenyhétvégéjén tehát nem ússzuk meg a botrányt.
A Veszprém és a Szeged számára most fordul élesbe a szezon a férfi Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjével, a Balatonfüred a versenyben maradásért játszik az EHF Kupában, míg az európai porondon állva maradt három magyar női csapat, a Győr, az FTC és az Érd viszonylagos teher nélkül léphet pályára a kézilabda kupahétvégén.
Kilenc magyar versenyző utazott el az éremszerzés reményében Moszkvába, ahol a hétvégén rendezik meg a rövidpályás gyorskorcsolyázók idei világbajnokságát.
Visszatér az Indycar-sorozatba Simona de Silvestro, aki korábban a Sauber F1-es tesztpilótája is volt. A svájci hölgy egyelőre csak az idénynyitó viadalon kap lehetőséget az Andretti Autosporttól.
A tabella első két helyezettje találkozik egymással a bajnokság következő, 20. fordulójában. Az MTK és a Videoton mérkőzése egyértelműen kiemelkedik a heti palettáról, de lesz még Diósgyőr-Pécs is, ahol a remek formában levő PMFC meglepheti a gyengén rajtoló DVTK-t. A Puskás Akadémia a szintén nem remeklő Honvédot fogadja, míg a Dunaújvároshoz a Kecskemét utazik, győzelmi reményekkel.
A szakértők többsége még mindig az újonc pilóta, Max Verstappen korai bemutatkozását kritizálja. Szerintük ugyanis a holland tinit egyszerűen túl korán dobják a mélyvízbe. Legutóbb egyik kollégája, s egyúttal márkatársa csatlakozott a kritikusokhoz.
Az idei szezon még el sem kezdődött, ám a rajongók és a szakértők már előre tartanak a címvédő alakulat hatalmas előnyétől. A Forma-1 világa attól fél, idén legalább akkora, vagy még nagyobb lehet a németek fölénye.
John Daly neve talán csak a golfrajongók számára ismerős, ám legyen elég annyi, hogy korának egyik legtehetségesebb játékosáról van szó, aki azonban sportszerűtlen életvitele miatt nem teljesítette a vele kapcsolatos elvárásokat. Daly azért így is nyert két Major-tornát , igaz mostanság már nem a játékával, sokkal inkább a szókimondóságával és botrányaival hívta fel magára a figyelmet. Daly legutóbb a PGA Tour doppingporogramját bírálta, amit a vicc kategóriába sorolt.
Lukas Podolski egyelőre enyhén szólva sem váltotta meg a világot az Inter csapatánál. A német válogatott támadó az Arsenal együttesét hagyta el a télen, hogy kölcsönben a Serie A-ban szereplő milánóiaknál kaphasson több játéklehetőséget. Podolski megkapta a bizalmat Roberto Mancinitől, ám egyelőre ezzel nem tudott élni, gólt egyelőre nem szerzett és egyre többször találja magát a kispadon, ami már Londonban sem volt kényelmes számára.
Spanyol sajtóhírek szerint a Manchester United a nyáron meg akar válni Ángel Di Mariától. Az argentin válogatott labdarúgó a kezdeti szárnyalás után beleszürkült a keretbe, állítólag nehezen szokik hozzá a szigetországi életstílushoz és már neki sem lenne ellenére egy esetleges váltás. Di Maria értékét jelenleg 65 millió euróra becsüli a tekintélyes Transfermarkt.com oldal, ez mondjuk behatárolja mind az MU, mind a játékos lehetőségeit.