A Gyulai Memorial a tavalyihoz hasonlóan ismét kétnapos lesz. Július 3-án a férfi gerelyhajítás, a női 3000 méter akadály és a női kalapácsvetés szerepel a programban, amely hazai részről a Magyar Szuperliga- és korosztályos ligaversenyekkel egészül ki.
A stuttgarti salakos versenyen nyert az olasz Vinci ellen, a közönség egy része füttyszóval "köszöntötte".
A második kör jelentette a végállomást a spanyol Albert Montanes számára, akinek ez volt profi karrierje utolsó mérkőzése.
Ennyi pontot még soha sem gyűjtött története során a Tottenham.
Paul Pogba, a Manchester United labdarúgója sérülés miatt kihagyja a városi rivális City elleni csütörtöki bajnoki rangadót. José Mourinho dolga tehát nem hogy könnyebb, hanem egyenesen sokkal nehezebb lett a derbi előtt, hiszen a francia mellett nem számíthat a súlyos sérülést szenvedett Zlatan Ibrahimovicra sem.
A finálét május 27-én rendezik Berlinben, a Dortmund ellenfele az Eintracht Frankfurt lesz.
A bajorok a Bajnokok Ligája után a Német Kupában is vereséget szenvedtek, jóllehet ismét egy komoly ellenféllel szemben maradtak alul.
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke elégedett az új technika működésével.
Az úszó természetesen nem országot vált, csak a tanulmányai miatt utazik hosszabb időre külföldre.
Johan Cruyffról nevezik el a holland Ajax labdarúgócsapatának stadionját.
A feljutásért folyó versenyben még öten érdekeltek. Közülük a Koreai Köztársaság áll a legjobban, mivel - egyedüliként a mezőnyben - mindhárom mérkőzését megnyerte.
A Nyugati főcsoportban másodikként a Houston Rockets együttese jutott be az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának második körébe.