A magyar kosaras ismét csapata vezére volt a spanyol bajnokság 15. fordulójának mérkőzésén. Videón a mérkőzés összefoglalója!
Az elnökválasztáson 126-an szavaztak Bienerth Gusztávra.
Májusban két napon át látjuk vendégül a NOB illetékes testületének tagjait, akik a 2024-es budapesti olimpiai pályázat miatt érkeznek Magyarországra.
Három-négyezer versenyzőt várnak a szervezők a júliusi vizes világbajnokságra, amelyre a résztvevők január 17-étől küldhetik el nevezésüket.
Elgondolkodott pályafutása folytatásán a kétszeres olimpiai bajnok szlovén alpesi síző, Tina Maze, noha októberben bejelentette, hogy a mostani lesz az utolsó szezonja.
Davis Love III., az amerikai Ryder-kupa-válogatott kapitánya háromszoros kulcscsonttörést szenvedett
A Cleveland Cavaliers sztárja, LeBron James vezeti az All-Star-gála szavazását
Bő egy hónap alatt majdnem 34 ezer jegyet adtak el a Budapesten és Balatonfüreden július 14. és 30. között sorra kerülő vizes világbajnokságra.
Az amerikai klasszis kezét két hónapja műtötték, ám a hírek szerint kész a visszatérésre.
Az ország jelenlegi két legnépszerűbb és legelismertebb nem mellékesen legeredményesebb atlétáit a nemzetközi szövetség is előkelő helyen jegyzi.
A müncheni sztárklubnál bekeményítenek: aki nem tanul meg németül, annak fizetnie kell.
Szerdán a negyedik szakaszt teljesítették a sífutók Tour de Ski versenysorozatán, a németországi Oberstdorfban. A hölgyek 10, a férfiak 15 kilométert tettek meg, az éllovasok azonban nem változtak.