A tervek szerint az ünnepélyes megnyitó július 20-án hollywoodi showműsorral a Los Angeles Memorial Coliseumban kezdődne. Az olimpiai lángot onnan a város utcáin keresztül vinnék át a másik helyszínre, a jövőt jelképező új amerikaifutball-stadionba, ahol a megnyitó korábbi részét is végigkövethetnék a nézők. Az Inglewoodban épülő arénában 100 ezer érdeklődő tekinthetné meg a résztvevő országok bevonulását, az olimpiai zászlófelvonást és a hivatalos eskütételt, valamint a láng meggyújtását.
"Olimpiai ünnepséget még sosem rendeztek két emblematikus stadionban - hangsúlyozta Gene Sykes, a szervezőbizottság vezetője. - Los Angeles azonban elég sok arénával és magas szintű technológiával rendelkezik ahhoz, hogy a jövőn gondolkodjunk, ahelyett, hogy azt néznénk, hogyan volt korábban."
A 70 ezer fő befogadására alkalmas Coliseum már az 1932-es és 1984-es olimpián is helyszínként szolgált. Felújítása jövőre kezdődik meg, s várhatóan mintegy 270 millió dollárba (77,8 milliárd forintba) fog kerülni. Az ötkarikás játékok alatt az atlétikaversenyeket rendeznék az olimpiai hagyományt jelképező létesítményben, ahol a záró ceremóniára is sor kerülne. Az augusztus 4-i ünnepséget az Inglewood stadionban kivetítőkön követhetnék az ottani nézők. Az új aréna 2019-ben fog elkészülni, és a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Rams és Chargers otthona lesz, valamit itt rendezik majd a 2021-es Super Bowlt.
A 2024-es olimpiáért Los Angeles Budapesttel és Párizzsal verseng. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptemberben, Limában dönt a játékok házigazdájáról.