Jump to content

Olimpia 2024: Budapest visszalépése miatt változtatás kell

2017. 02. 24. 23:50

A 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonása a korábbi visszalépések után rávilágít arra, hogy az olimpiai modellben változások szükségesek – vélik szakértők, a nemzetközi olimpiai mozgalomban tevékenykedők.

 

A játékok rendezési jogáért korábban a legélesebb versengés zajlott a sport világában, az elmúlt években azonban egymást éri a jelentkezők korai kiszállása költségekre, méretre, vagy lakossági ellenállásra hivatkozva.
Szerda este a magyar kormány határozott úgy, hogy javaslatot tesz a Fővárosi Önkormányzatnak, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak a 2024-es budapesti olimpia és paralimpia megrendezésére irányuló pályázat visszavonására a politikai egység megbomlása miatt. Így csupán két város, Los Angeles és Párizs közül választhatnak majd a NOB-tagok szeptember 13-án Limában.

„A NOB-nak bátrabbnak kell lennie terméke, illetve az olimpiai értékek védelmében” – véli Sztratosz Szafioleasz olimpiai tanácsadó, aki több pályázatban, köztük a tavaly visszavont rómaiban tevékenykedett.

Komoly vitákra van szükség, hogy világossá váljon: a játékok megrendezése átformálja a városokat. A NOB-nak azt is el kell mondania, hogy a pályázatoknak akkor is van hasznuk, ha végül nem az adott várost választják ki” – mondta.

A 2024-es játékokért jelentkezők közül Boston, Hamburg, Róma és Budapest visszalépett, annak ellenére, hogy a NOB 2014-ben az Agenda 2020-szal változtatásokat léptetett érvénybe. A 40 intézkedésből álló reformcsomag, amely a méretek és a költségek kordában tartására, a gazdaságos rendezésre és a fenntarthatóságra irányult, láthatóan nem tudott gátat szabni a visszalépéseknek – írja a Reuters.

„Át kell tekintenünk, min szükséges változtatnunk. Az Agenda 2020 előremozdította a dolgokat, de tovább kell haladnunk. Nyilvánvalóan csalódás Budapest visszalépése. Magyarország nagyszerű olimpiai múlttal rendelkezik, csalódás, hogy úgy határoztak, nem maradnak versenyben” – mondta Adam Pengilly korábbi olimpikon brit szkeletonos.

Az Agenda 2020 bevezetése óta mindig csak két pályázó maradt versenyben a szavazásra. A 2022-es téli játékokért érdeklődők közül Oslo, Stockholm, Krakkó és Lviv (Lemberg) szállt ki idő előtt a versenyből, így a NOB Peking és Almati közül választotta ki előbbit.

Ezenkívül München – bár felvetődött – versenybe sem szállt ugyanezért a téli olimpiáért egy helyi népszavazás eredményeként, St. Moritz jelentkezését a 2026-os téli olimpiáért pedig pár hete vetették el a környék lakói. Pengilly szerint az a kép rajzolódik ki, hogy vannak európai érdeklődők, de ezek később visszalépnek.

Figyelembe kell venni, hogy a jelenlegi pályázati eljárásban túl sok a vesztes – jelentette ki Thomas Bach NOB-elnök még decemberben, hozzátéve: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság keresi a változtatási lehetőségeket, hogy ez ne így legyen.

„Nem az a célja egy olimpiai jelentkezési folyamatnak, hogy veszteseket termeljen” – mondta.

A legutóbbi visszalépés után a változtatások sürgetőek, már csak azért is, mert az utóbbi időben olyan elképzelések is megfogalmazódtak, hogy szeptemberben, Limában a 2024-es és a 2028-as olimpiát is odaadnák Los Angelesnek és Párizsnak, vagy fordítva. Ennek az eljárásnak a támogatói szerint hosszú távú stabilitás alakulna ki, és nem lennének vesztesek.

Ugyanakkor egy ilyen lépéssel kizárnák a 2028-as olimpiáért még jelentkezni szándékozókat a versenyből, illetve pénzügyi és politikai bizonytalanságot rejtene magában az, hogy 11 évvel az adott olimpia előtt ítélnék oda a rendezési jogot – véli a Reuters.

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)