Jump to content

Ez Sofronék első lépése az olimpia felé

2016. 02. 10. 09:20

A magyar jégkorong-válogatott mindent megtesz azért, hogy megnyerje az olimpiai selejtező budapesti tornáját - jelentette ki Rich Chernomaz szövetségi kapitány. A hétvégi budapesti eseményen a magyaroknak a lengyelek lesznek a legerősebb riválisai, ám az erőviszonyok alapján Sofronéknak áll a zászló. Amennyiben Rich Chernomaz együttese megnyeri a budapesti tornát, úgy Rigában mérkőzhet meg az olimpiai indulásért. 

"Mi vagyunk a legelőkelőbb helyen kiemelt csapat, és ennek megfelelően kell játszanunk, de a sportban nincs garancia a sikerre. Minden ellenfelünket tiszteljük, és célunk, hogy napról napra egyre jobban játszunk" - mondta a keddi sajtótájékoztatón Chernomaz, aki a tavaly áprilisi, sikerrel megvívott krakkói divízió I-es vb-hez képest négy helyen változtatott a kereten.

Több fiatal is bekerült a csapatba, például a 19 éves Stipsicz Bence, a 22 esztendős Könczei Áron és a 21 éves Vincze Péter. Sebők Balázs sérüléssel bajlódik, kérdés, hogy ő tudja-e vállalni a játékot. Kedd estére aztán eldőlt, hogy a térdsérüléssel bajlódó Sebők Balázs nem játszhat, sőt, a finn KalPa csatárának 2-4 hetet kell kihagynia. A szárkapocscsont-törése miatt harcképtelen brianconi légiós, Magosi Bálint is a csapattal van, meglátogatta a hétfő óta edzőtáborozó társakat.

A magyarok sorrendben a litvánokkal, az észtekkel, majd végül a lengyelekkel találkoznak a Papp László Budapest Sportarénában csütörtöktől vasárnapig. A világranglistás helyezések alapján a hazaiak a legerősebbek - egyedül ők játszanak a világ élvonalában -, ugyanakkor a lengyeleket tavaly áprilisban, a krakkói divízió I-es vb-n csak nagy csatában sikerült legyőzniük.

Vas Márton az M4 Sportnak elmondta, arra készülnek, hogy három kemény mérkőzésen kihozzák magukból a maximumot, és ennek elégnek kell lennie. "Az első két találkozóra, a litvánok és az észtek ellenire kevesebbet tudunk készülni, de arra kell figyelnünk, hogy a saját játékunkat rájuk tudjuk erőltetni. Úgy gondolom, hogy a csapat annyira van jó, hogy ezt a két mérkőzést simán meg tudja nyerni, a harmadik mérkőzés viszont egy ki-ki csata lesz a lengyelek ellen megint. Reméljük, hogy mi vagyunk jobb formában idén is. Biztos, hogy törleszteni jönnek és szeretnék elrontani a mi ünnepünket, mi azon dolgozunk, hogy ez ne sikerüljön." 

A litvánokkal szemben 12 mérkőzésből 11 győzelem és egy vereség, az észtek ellen hat találkozón két-két győzelem, vereség és döntetlen, a lengyelekkel szemben pedig 16 győzelem, 6 döntetlen és 29 vereség a mérleg.

Sofron István, az EBEL-ben szereplő Klagenfurt csatára kijelentette: meg akarják nyerni a tornát, mert ők a legjobbak a mezőnyben. 

A tornáról csak a győztes jut az olimpiai selejtezősorozat utolsó, szeptemberi körébe. Továbbjutás esetén valószínűleg Rigában lép pályára a Chernomaz-csapat Lettország, Németország és Ausztria ellen. A magyarok mérkőzéseire minden jegy elkelt. Az első napi, litvánok elleni összecsapás után a szurkolók plüssfigurákat dobhatnak a jégre, ezeket majd kórházban ápolt gyermekeknek juttatja el a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ). 

A program:
Csütörtök, 1. forduló:
Lengyelország-Észtország 16.00
Magyarország-Litvánia 19.30
Péntek, 2. forduló:
Lengyelország-Litvánia 14.30
Magyarország-Észtország 18.00
Szombat: szünnap
Vasárnap, 3. forduló:
Észtország-Litvánia 14.30
Magyarország-Lengyelország 18.00

A magyar keret:
kapusok: Bálizs Bence (MAC Budapest), Hetényi Zoltán, Rajna Miklós (mindkettő Fehérvár AV19)
hátvédek: Gőz Balázs (DVTK Jegesmedvék), Kiss Dániel (Újpest), Mestyán István, Pozsgai Tamás, Stipsicz Bence (mind MAC Budapest), Szirányi Bence (Fehérvár AV19), Vas Márton (Fassa)
csatárok: Frank Banham, Bartalis István, Benk András, Kovács Csaba, Kóger Dániel, Nagy Gergő, Andrew Sarauer, Vincze Péter (mind Fehérvár AV19), Hári János (Leksand), Könczei Áron (Debrecen), Nagy Krisztián (MAC Budapest), Sebők Balázs (KalPa), Sofron István (Klagenfurt), Vas János (Slavia Praha)

 

(Forrás: (Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti, nso.hu))