Szerkesztőség
2021.08.24.
A szülők jól tudják: a tanévkezdés nem mindig gondtalan, ugyanis minden ősszel komoly kiadásokat jelent. A szeptember 5-ig zajló Adni Öröm! jótékonysági akció keretében iskolaszer adománykártyákkal támogathatod a rászoruló családok gyermekeit az INTERSPAR áruházakban és a SPAR online shopon keresztül. Augusztus 25. és 28. között pedig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei személyesen fogadják a tanszeradomány felajánlásokat a SPAR-csoport hipermarketjeiben.
Rendőrségi források szerint razziát tartottak a Bahrain-Victorious csapat szállásán és buszán a Tour de France országúti kerékpáros körverseny csütörtöki, 18. szakasza előtt.
Az együttes elutazása előtt, csütörtökön tartott sajtótájékoztatón Kirsner Erika, az MKSZ alelnöke kiemelte, "óriási dolognak" tartja, hogy 13 év után a magyar női csapat újra szerepelhet az ötkarikás játékokon.
Kevin Duranték Nigéria után Ausztráliától is kikaptak az olimpiai felkészülésük során.
Ennél többet még egyetlen sportkártyáért sem fizettek.
Szerkesztőség
2021.06.21.
Jó ideje arra várunk, hogy együtt élvezhessük az élet és a nyár örömeit – például egy felejthetetlen nyárköszöntő fesztiválon! Az idén tíz éves Rosalia Fesztivál történetében sok változás történt: az ezer fős közönség harmincezer fősre duzzadt; a Gesztenyéskert helyett a megújuló Városliget lett a helyszín; a kiállítók és a programok száma pedig megsokszorozódott. Idén ráadásul a szakmai főtámogató szerepét a SPAR Magyarország vállalta, így a fesztiválnak saját, országosan elérhető roséja lesz, amit nem mellékesen az üzletek polcain is lehet majd kapni. De ez csak néhány részlete a számtalan „jubileumi” meglepetésnek.
A Hanga Ádámmal felálló FC Barcelona nyerte a spanyol kosárlabda-bajnokságot.
Az alapszakaszgyőztes Utah Jazz ismét győzött a Memphis Grizzlis otthonában, így már 3-1-re vezet az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásának első fordulójában.
A tervezettnél két és fél órával később kezdi meg szereplését a 3x3-as női kosárlabda-válogatott a grazi olimpiai selejtezőtornán.
Szerkesztőség
2021.05.10.
Hipermarketjeiben szervez állateledelgyűjtő akciót a SPAR Magyarország. A vállalat új kezdeményezése során arra buzdítja vásárlóit, hogy a 2021. május 15-16-i hétvégén vásároljanak be a bajba jutott állatoknak is. Az Országos Állatvédőrség Alapítvány szakmai koordinálásával megvalósuló akció keretében 35 állatvédelmi szervezet önkéntesei fogadják országszerte a felajánlásokat a kijelölt INTERSPAR áruházakban.
A Hanga Ádámot is foglalkoztató Barcelona 79-53-ra legyőzte az orosz Zenit együttesét a férfi kosárlabda Euroliga negyeddöntős párharcának ötödik mérkőzésén, ezzel bejutott a legjobb négy közé.
A ligaelső Utah Jazz kilenc győztes meccs után kikapott a Dallas Mavericks otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.