Jump to content

A jövőben az Erste lesz a jégkorongliga névadó szponzora

2017. 07. 14. 07:47
A korábbi főtámogató, a MOL tíz év után szállt ki a támogatásból, ezalatt több mint egymilliárd forintot költött a magyar jégkorongsportra.
 
 
 
A 2017/18-as szezontól Erste Ligának hívják az első osztályú férfi jégkorongbajnokságot. A magyar szövetség (MJSZ) csütörtöki sajtóközleményében Such György elnök úgy fogalmazott, hogy a hároméves megállapodás jelentős előrelépés a sportág életében.

"Nagyon örülök annak, hogy a jégkorong mellett hagyományosan elkötelezett szponzorral sikerült megállapodnunk" - jelentette ki Such György, hozzátéve: ez remélhetőleg csak a kezdete egy kölcsönösen előnyös, hosszú távú együttműködésnek.

A sportág korábbi főtámogatója és a liga névadója, a MOL Nyrt. szerdán jelentette be, hogy közel tíz év után véget ért kapcsolata az MJSZ-szel, ezalatt több mint egymilliárd forintot költött a magyar jégkorongsportra. Az MJSZ honlapján köszönte meg a támogatást, amelyet "a legnagyobb magyar vállalat 2008 óta mind anyagilag, mind pedig szakmailag hozzátett a sportág színvonalának növeléséhez". Egyben jelezte, hogy 2017 év végéig a MOL a magyar válogatott főtámogatója, így az MJSZ továbbra is stratégiai partnerként tekint a vállalatra.

Az előző idényben tizenegy csapat indult a ligában, a szeptemberben rajtoló, 2017/18-as szezonban kilenc klub vesz részt: az ASC Corona 2010 Brassó, az SC Csíkszereda, a Dunaújvárosi Acélbikák, a DVTK Jegesmedvék, az EV Vienna Capitals, a Fehérvári Titánok, a Ferencvárosi Torna Club, a MAC Budapest és az UTE.
 
 
 
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: mti)