Az álommenetelés nem kifejezés arra, amit Kyrgios művelt az elmúlt 10 napban, hiszen a 2014-es élete első wimbledoni főtáblás versenye. Ráadásul világranglista 144. helyezettként csak szabadkártyával indulhatott el a legjobbak között. Mindemellett már Richard Gasquet ellen is csodába illő győzelmet aratott, hiszen 9 (igen, kilenc!) mérkőzéslabdáról fordította meg a meccset.
Ezek után a világelső ellen is remek tenisszel rukkolt elő, és miután megnyerte az első szettet, még nem sejthette, hogy a második játszma végén elveszített adogatójátéka - mellyel Nadal egyenlített - az egyetlen hullámvölgye lesz a találkozón. Hiszen a harmadik játszmában végig hátrányban teniszezve, sőt a tie-break előtt még egy szettlabdát is hárítva tudott nyerni, és ezzel törte meg végleg Nadalt.
Nick Kyrgios az első, 90-es években született teniszező, aki megverte Rafael Nadalt.
Az ausztrál a kanadai Milos Raoniccsal játszik a legjobb nyolc között.
(Fotó: Wimbledon Twitter)