Jump to content

Négysáncverseny - Kobajasié az első részsiker

2021. 12. 29. 18:34

A 2019-es bajnok japán Kobajasi Rjoju nyert a síugrók 70. Négysáncversenyének szerdai első, oberstdorfi viadalán.

A szakadó esőben megrendezett első ugrások után két norvég, Robert Johansson és Halvor Egner Granerud állt az első két helyen, míg a többi esélyes közül az összetett világkupában éllovas német Karl Geiger a harmadik, a világkupában második japán Kobajasi Rjoju az ötödik helyről várta a folytatást.

A második sorozatra sem javultak a körülmények, itt az első kör után tizedik Markus Eisenbichler volt az, aki először igazán messzire repült. Öt ugróval később Kobajasi 141 méterre szállt, és mivel teljesítményét senki nem tudta megközelíteni, megnyerte a viadalt. Mögötte a norvégok zártak Granerud, Johansson sorrendben, ugyanakkor az első öt helyezett között alig több mint hatpontos különbség alakult ki.

A címvédő Kamil Stoch nem jutott be a második fordulóba.

A mezőny január elsején Garmisch-Partenkirchenben versenyez, majd átköltözik Ausztriába: jövő kedden Innsbruckban, két nappal később pedig Bischofshofenben ugranak. A győztes a sikerért járó Aranysas mellett 100 ezer svájci frankkal gazdagodik. Nézők ezúttal egyik állomáson sem lehetnek a koronavírus-járvány miatt.

 

Eredmény:

---------

1. Kobajasi Rjoju (japán) 302 pont (1. ugrás: 128,5 méter/2. ugrás: 141 méter)

2. Halvor Egner Granerud (norvég) 299,2 (132 m/133 m)

3. Robert Johansson (norvég) 298,6 (135,5 m/131 m)

Az összetett vk állása 10 verseny után (még 18 van hátra): 1. Karl Geiger (német) 639 pont, 2. Kobajasi 596, 3. Granerud 441

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti/Fotó:pixabay)