A doppingvétségen ért klasszis ügye az egész teniszilágot megdöbbentette, többen nem értik, hogy a játékos, hogyan lehetett ennyire figyelmetlen.
Sharapova és a többiek után itt a legújabb esett: a világbajnok svéd futó B-próbája is pozitív lett.
Az Australian Open döntőjében elszenvedett veresége után győzelemmel tért vissza Serena Williams, a nők világranglistájának éllovasa.
Maria Sharapova mellett többen kiálltak a doppingvétség bejelentése után, ám a szponzorok nem voltak ennyire megértőek.
Az oroszok klasszis teniszezője tegnap jelentette be, hogy doppingvétséget követett el. Az alábbi összeállításból kiderül, hogy nem ő az első a nemzetközi teniszvilág klasszisai között, aki hibázott.
Adam Scott két hét alatt két tornát nyert, a remek szereplés pedig ismét a világ közvetlen élvonalába repítette.
Azok után, hogy Maria Sharapova bejelentette, hogy dopping vétséget követett el, megkezdődtek a találgatások a büntetés mértékéről.
Az oroszok világklasszis teniszezője 10 éven át szedett egy gyógyszer, ami idén januárban felkerült a tiltott szerek listájára, csak ő és a stábja nem tudott erről. Eltiltásra számíthat, de még nem tudni a mértékét.
Tavaszi egynapos viadalokon aratott sikerekkel akar búcsúzni Fabian Cancellara, a svájciak olimpiai és világbajnok kerékpárosa, aki a szezon végén befejezi pályafutását.
Az ausztrálok klasszisa két hét alatt a második tornáját nyerte, közel 3 millió dollárt keresett és a világranglistán a 6. helyre lépett előre.
Úszóink igen csak kitettek magukért nemzetközi versenyeken, Hosszú Katinka és Cseh László is megállíthatatlanul szállítja az aranyakat.
A magyar csapat továbbjutott a tenisz Davis Kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjában!