Jump to content

Golf: Adam Scott nem tud leállni

2016. 03. 07. 12:45

Az ausztrál Adam Scott győzelmével zárult a World Golf Championship sorozat idei első tornája, a 9.5 millió dollár összdíjazású Cadillac-Championship. Scott igazán komoly formában van, két hét alatt ugyanis ez már a második tornagyőzelme, az elmúlt héten a Honda Classicen nem talált legyőzőre. Az egykori világelső mostani sikerével a világranglista 6. helyére lépett előre.

 

Scott három ütés hátrányból várhatta a vasárnapi utolsó kört, az éllovas Rory McIlroy volt. A statisztikák nem sok jót ígértek az ausztrálnak, ugyanis McIlroy hasonló pozícióból, tehát vezető helyről a legutóbbi hat totnáját megnyerte. A hetedik azonban nem lett meg, ez leginkább az észak-ír botladozó játékának és Scott remeklésének köszönhető.

McIlroy számára a Northern Trust Openhez hasonlóan ezúttal is a vasárnap jelentette a nehézséget, pedig az erre a tornára "kitalált" fordított ütőfogás három napon át kiválóan működött. Az észak-ír az első szakaszon vízbe ütötte a labdáját és ezt követően sem tudott igazán belelendülni, a vége egy 74-es kör lett.

Amúgy a verseny kifejezetten kiélezett volt, az első 9 szakasz után Scott, McIlroy, Bubba Watson és a sokadvirágzását élő Phil Mickelson álltak az élen.

Watson egy ideig nagyon magabiztos volt, ám a 17-esen elkövetett egy hibát és ez a végelszámolásnál sokba került neki. Pedig Scott sem kezdett kimagaslóan, a 3-as és az 5-ös szakaszon dupla bogey-t ütött, ám ezt követően hihetetlen sebességi fokozatra kapcsolat, amit a riválisok már nem tudtak lekövetni. Az ausztrál az utolsó 13 szakaszon hat birdie-t jegyzett, és meg sem állt a győzelemig.

Adam Scott pályafutása 13. tornagyőzelmét aratta a PGA Touron, mostani sikerével a 6. helyre lépett előre a világranglistán, egyúttal második WGC-sikerét könyvelhette el.

A torna végeredménye:

1 Adam Scott 68-66-73-69—276 (-12)

2 Bubba Watson 69-69-71-68—277 (-11)

T3 Danny Willett 68-69-72-69—278 (-10)

T3 Rory McIlroy 71-65-68-74—278 (-10)

5 Phil Mickelson 67-72-70-70—279 (-9)

6 Jimmy Walker 69-72-73-66—280 (-8)

 

(Forrás: sportrajongo.hu/Fotó:golf.com)