Jump to content

Golf: Spieth nem írt történelmet

2016. 04. 11. 10:06

A címvédő Jordan Spieth hiába vezetett az első naptól szinte a végéig végül nem írt történelmet és nem tudta megvédeni címét az idény első Major-tornáján, a Mastersen.

A texasi golfozó az első naptól az utolsó nap feléig vezetett, ám a pálya hátsó részén több hibát is elkövetett és végül Danny Willett győzdelmeskedett. Az angol játékos pályafutása során másodszorra indult Augustában, tavaly a 38. helyen zárt.

Az amerikai Spieth kis túlzással magát verte meg a 10 millió dollár összdíjazású viadalon, ugyanis a negyedik, záró nap első felét követően már öt ütéssel vezetett, és úgy tűnt, nagyon biztosan szerzi meg az első helyet. A következő három lyukon aztán egészen elképesztő hibákat követett el, a 10. és 11. lyukat bogey-val zárta, a 12.-en pedig az előírt három helyett hét (!) ütésre volt szüksége.

Ezek a rontások a világranglista második helyén álló Spieth győzelmébe kerültek, mivel az első három nap után még ötödik Willett vasárnap remekül játszott, bogey-mentes kört zárt, összesen négy birdie került fel a kártyájára, így végül biztos, három ütéses előnnyel diadalmaskodott. Spieth a torna történetében mindössze a negyedik játékos lehetett volna (Nicklaus, Faldo, Woods), aki sikeresen védi meg a címét.

Willett mögött honfitársa, a veteran Lee Westwood végzett másodikként Spieth-szel együttállásban. Westwood 2010 után második alkalommal lett “ezüstérmes”. Ami pedig a címvédőt illeti, Jordan Spieth harmadszorra indult el a Mastersen és még egyszer sem végzett a második helynél rosszabb pozícióban…

Willett pályafutása első Major-győzelméért 1,8 millió dollárt (492,66 millió forint) kapott, valamint a hagyományoknak megfelelően felölthette az augustai győztesnek járó legendás zöld zakót.

Eredmények:

  1. Danny Willett (angol) 283 ütés (70, 74, 72, 67)
  2. Jordan Spieth (amerikai) 286 (66, 74, 73, 73) és

   Lee Westwood (angol) 286 (71, 75, 71, 69)

 

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:theguardian.com)