Jump to content

Végleges a szintet lépett Tour de Hongrie útvonala

2018. 02. 28. 07:49

Tíz megyét érint a 2018-as Tour de Hongrie kerékpáros körverseny, amelyet augusztus 14-től 19-ig rendeznek meg, és amelynek mezőnye összesen 800 kilométert teljesít. Az országúti viadal magasabb minősítést kapott a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségtől, a versenynaptárban 2.1-es kategóriájú versenyként szerepel.

 

 


Az első Tour de Hongrie-t 1925-ben rendezték meg a francia körverseny mintájára, a viadal hossza 510,5 kilométer volt, a bringásoknak a Budapest-Szombathely-Győr-Budapest távot kellett teljesíteniük. Ezt követően a második világháborúig szinte minden évben megrendezték, csupán 1928-ban és 1936-ban maradt el. A háború alatt 1942-ben és 1943-ban is volt Tour de Hongrie, az elkövetkező húsz évben viszont mindössze hatszor rendezték meg, 1965-től 1993-ig pedig egyáltalán nem. 1993-tól '98-ig ismét minden évben megrendezték a körversenyt, aztán megint következett két év szünet. 2001-ben a korábbi versenyző, Eisenkrammer Károly karolta fel a Tour de Hongrie ügyét, 2008-tól 2015-ig azonban nem rendezték meg a magyar körversenyt. Legutóbb 2005-ben nyerte magyar versenyző a Tour de Hongrie-t.
 
Eisenkrammer Károly főszervező az M4 Sportreggeli című műsorában elmondta, a Tour de Hongrie eddig második kategóriás verseny volt, idén azonban egy kategóriával feljebb került a versenynaptárban, ez pedig azt jelenti, hogy azon akár World Tour-csapatok is indulhatnak. A többi között jelezte részvételét a Giro d'Italia rendszeres résztvevője, az olasz Androni-Sidermec-Bottecchia, a legerősebb lengyel csapat, a CCC Sprandi Polkowice, valamint az amerikai Novo Nordisk. A World Tour-istállók többsége ugyanakkor azért nem látogat Magyarországra, mert azon a héten párhuzamosan két WT-versenyt is rendeznek.

„Ami a magyarokat illeti, idénre két kontinentális csapat alakult, a Kőbánya és a Pannon Cycling Team, ezek ott lesznek a versenyen. Ezen kívül Ausztriából a My Bike csapata, ahonnan Kusztor Péter és Pelikán János érkezik majd, Luxemburgból a Differdange, ahol Rózsa Balázs kerékpározik, a magyar válogatottat pedig majd a szövetség fogja összeállítani. Itt nagyon számítunk Peák Barnabásra, aki tavaly második lett összetettben“ – tette hozzá Szilasi László, a magyar körverseny versenyigazgatója.

Dr. Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke hangsúlyozta, ha egy verseny magasabb minősítést kap, ezáltal azon nevesebb versenyzők, magasabb kategóriájú csapatok indulnak, akkor a nagyobb médiafigyelemnek köszönhetően az adott ország is sokat profitálhat. A sportvezető úgy fogalmazott, hogy a verseny egyfajta marketingfelületként is értelmezhető. „Amikor kerékpárversenyt nézünk, akkor egyúttal egy országot, turisztikai desztinációkat is nézünk. A sportturista pedig az egyik legjobb turista. Beszéljünk akár magáról a sportolóról, az őt kísérő személyzetről, a sportszakemberekről vagy a szurkolókról, azt lehet róluk elmondani, hogy az átlagosnál hosszabb időt töltenek Magyarországon, az átlagosnál jobban költenek és az átlagosnál többször térnek vissza.”
 

Az idei viadal egy siófoki prológgal rajtol augusztus 14-én, a versenyzők a Balaton-parti város szívében egy 4 kilométeres egyéni időfutamot fognak teljesíteni. A karaván ezután komppal átkel az északi partra, ahol másnap Balatonalmádi és Keszthely között 140 kilométer vár a bringásokra úgy, hogy a célvárosban két kört is tesz a mezőny. Augusztus 16-án Velencéről rajtol el a verseny, a tó megkerülése után Székesfehérvárig 170 kilométert kell teljesíteniük az indulóknak. Másnap már az Alföldön fog tekerni a mezőny, amelyre a leghosszabb szakasz, 210 kilométer vár Cegléd és Hajdúszoboszló között. A szombati királyetapot a Bükkben rendezik, a Karcag-Miskolc (178 km) szakaszra amatőr bringásokat is várnak. A Tour de Hongrie mezőnye augusztus 19-én érkezik meg Budapestre, ahol az újbudai Duna-parton kialakított körpályán tesznek meg 14 kört – összesen 78 kilométert – a versenyzők.

Mikesz Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy mivel a Tour de Hongrie jelentős része országos közúthálózaton zajlik, nekik is komolyan fel kell készülniük, hogy az indulók biztonságosan versenyezhessenek, a nézők megfelelő körülmények között követhessék figyelemmel a viadalt, az autósok pedig teljes körű tájékoztatást kapjanak a lezárásokról. „A versenyt megelőző időszakban bejárjuk az érintett útszakaszt, azokon a helyeken, ahol érzékelünk olyan hibákat, amelyek a kerékpáros közlekedésre veszélyesek lehetnek, ezeket azonnal javítjuk.”
 
Révész Máriusz, a kerékpározásért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott, hogy a Tour de Hongrie több mint egy kerékpárverseny. „Az ország marketingje szempontjából is nagyon fontos feladata van. Magyarország legszebb tájain, városain fog keresztülvezetni, be lehet mutatni a gyönyörű természeti értékeinket.”
 
Az idei Tour de Hongrie által érintett települések vezetői nagyszerű lehetőségnek tartják a versenyt, hogy a nagyközönség jobban megismerhesse az adott települést, valamint elősegítse a turizmus fellendítését. A városvezetők az alábbi videóban foglalták össze a verseny jelentőségét.

A műsor végén bemutatták a Tour de Hongrie trikóit, amelyek a különböző kategóriák éllovasainak járnak. A legértékesebb, a sárga trikó az összetettben élen álló bringáson lesz látható, a zöld a legjobb sprinternek jár, a pirosat pedig a hegyi részhajrákon a legtöbb pontot gyűjtő versenyző viselheti. A korábbi évekkel ellentétben a fehér trikót ezúttal nem a legjobb 23 éven aluli versenyző viselheti, hanem a legjobb magyar kerekes.
 

A 2018-as Tour de Hongrie útvonala:
Prológ: egyéni időfutam, Siófok, 4 km, augusztus 14.
1. szakasz: Balatonalmádi-Keszthely, 160 km, augusztus 15.
2. szakasz: Velence-Székesfehérvár, 170 km, augusztus 16.
3. szakasz: Cegléd-Hajdúszoboszló, 210 km, augusztus 17.
4. szakasz: Karcag-Miskolc, 178 km, augusztus 18.
5. szakasz: Budapest-Budapest, 78 km, augusztus 19.
 
 

 

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: MTI,)