Szerkesztőség
2014.06.04.
Huszonöt fős vívóválogatott utazik a strasbourgi Európa-bajnokságra, melyen a korábbi eredmények és az idei világkupa-sorozat alapján több szakágban éremesélyekkel lépnek pástra a magyarok. A legnagyobb név az utazókeretben természetesen az olimpiai bajnok Szilágyi Áron, aki pályafutása első Eb-aranyára hajt. Oda kell figyelni a kardozó Márton Annára is, aki tavaly a felnőtt Eb-n robbant be a köztudatba hatodik helyével, a juniorok között pedig idén Eb-t és vb-t is nyert.
Szerkesztőség
2014.06.03.
Vereséget szenvedett a román Elena Gabriela Rusétól, így nem jutott a legjobb 16 közé junior női egyesben Stollár Fanny a francia nyílt teniszbajnokságon.
Szerkesztőség
2014.06.02.
Babos Tímea és az amerikai Eric Butorac bejutott az elődöntőbe vegyes párosban a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokság hétfői versenynapján.
Szerkesztőség
2014.06.01.
A mai napon, minden egyéni meccset a két center pályán tekinthetnek majd meg a Philippe Chatrier és a Suzanne Lenglen játéktérre ellátogatók, na meg persze a tévénézők. Kettő hely még szabad a férfi mezőnyben a legjobb tizenhat között. Ezeket a mérkőzéseket szombaton szakították félbe sötétedés miatt, ma kerülnek befejezésre. Viszont lesznek olyanok, akik már a negyeddöntőért játszhatnak. A férfiaknál és a hölgyeknél is négy-négy teniszező biztosíthatja be helyét a nyolc közé.
Szerkesztőség
2014.05.30.
A holnapi nap végére kialakul a legjobb 16 mezőnye, mind a női, mind pedig a férfi mezőnyben, az év egyetlen salakos borítású Grand Slam tornáján, a Párizsban zajló Roland Garroson. A hölgyeknél az első háromtól már búcsúztunk, az uraknál viszont Stan Wawrinka kisésén kívül nem történt még nagy meglepetés. Eddig.
Szerkesztőség
2014.05.29.
A világ első számú golfozója hátsérülés miatt kihagyja az idény második Major-tornáját, a US Opent is. Woods idén pályafutása során először nem indult a Masters-en, míg az Egyesült Államok Nyílt Bajnokságát eddig csupán egyszer kényszerült kihagyni. A világsztár visszatéréséről senki sem tud biztosat, még maga Woods sem.
Szerkesztőség
2014.05.23.
Hosszan tartó súlyos betegségben csütörtökön elhunyt Gedővári Imre olimpiai és világbajnok kardvívó. A 62 éves sportember haláláról a családja tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubját. Gedővári olimpiai aranyérmes volt csapatban az 1988-as szöuli olimpián, emellett az 1980-as moszkvai ötkarikás játékokon nyert még két bronzérmet is - egyéniben és csapatban. Világbajnokságon háromszor állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára: Hamburgban 1978-ban, Clermont-Ferrandban 1981-ben és Rómában 1982-ben egyformán a válogatottal ért fel a csúcsra.
Szerkesztőség
2014.05.20.
Storcz Botond vezetőedző tíz érmet vár a magyar versenyzőktől a péntektől vasárnapig tartó szegedi világkupaversenyen, amelyen 54 ország képviselői szállnak vízre. A szakember kedden jelölte ki a végleges csapatot, amelyben 38 kajakos és 21 kenus kapott helyet. A hazai szövetség hírleveléből kiderül, hogy Storcznak elsősorban a női együttes összeállítása okozott fejtörést, hiszen ebben az évben három olimpiai bajnok, a szülés előtt álló Kovács Katalin és Fazekas-Zur Krisztina, valamint a gerincműtétje után lábadozó Douchev-Janics Natasa pótlását kell megoldani.
Szerkesztőség
2014.05.19.
A riói olimpia után felhagy az edzősködéssel Fábiánné Rozsnyói Katalin, sportágától, a kajak-kenutól azonban nem szakad el. A sikeres szakember a Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának elmondta, Rióig még két év van hátra, utána viszont hátrébb lép. A múltban több alkalommal meglebegtette, hogy visszavonul, most azonban nem fog visszahőkölni. Elmondta, az idén 72 éves lesz, és bár belül fiatalnak érzi magát, az embernek egy idő után be kell látnia, hogy semmit sem lehet a végtelenségig csinálni. A mindennapos megfeszített munka egyre többet kivesz belőle, és mindenkinek az az érdeke, hogy ebből levonja a megfelelő következtetéseket.
Szerkesztőség
2014.05.14.
Ötvennégy ország sportolói neveztek a jövő péntektől vasárnapig sorra kerülő szegedi kajak-kenu világkupaversenyre, amelyet kis világbajnokságként is emlegetnek a sportágban. Ábrahám Attila, a magyar szövetség főtitkára, egyben a viadal szervezőbizottságának vezetője a keddi sajtótájékoztatón elképesztőnek nevezte a verseny iránti érdeklődést, s elárulta, hogy az akkreditált személyek száma közelíti az ezres határt. A szegedi regattára, amely a nemzetközi szövetség vk-sorozatának utolsó állomása, mindhárom napon ingyenes lesz a belépés.
Szerkesztőség
2014.05.06.
Húsz ország 120 versenyzője - 70 férfi és 50 nő - áll rajthoz a Székesfehérváron július 10-15. között sorra kerülő öttusa Európa-bajnokságon. Az esemény keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a városban a 14 évvel ezelőtti után ez lesz a második Eb. Réczei Géza, a Magyar Öttusa Szövetség elnöke közölte, hogy a verseny szervezőbizottságának elnöke Simóka Beáta lett. Munkáját versenyigazgatóként segíti Demeter József, míg a bizottsági tagok között ott van Vörös Zsuzsa olimpiai bajnok is.
Szerkesztőség
2014.05.05.
Többek között Erdei Zsolt, profi ökölvívó világbajnok és Miklós Edit, a szocsi téli olimpia hetedik helyezett sízője vehetett át elismerést a Magyar Sport Napja alkalmából hétfőn az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi). A díjakat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Simicskó István, sportért felelős államtitkára adta át. A miniszter külön kitért a Győri ETO vasárnapi BL-sikerére, de arról is beszélt, hogy sportnemzet vagyunk, de még nem vagyunk sportoló nemzet, ám a kormány elhivatottságát jellemzi, hogy több mint ezer településen épül valamilyen sportlétesítmény.