Öt arany- és egy ezüstérmet nyert Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának utolsó, szingapúri állomásán, a verseny nyitónapján.
Chris Froome-ot zavarja, hogy kevés az időfutam és szerinte az sem jó, hogy csupán három hegyibefutót terveztek a szervezők.
A svéd Rikard Kalberg vezet a kínai szupertornán, ám előnye minimális a közönségkedvenc Rickie Fowlerrel szemben. A nagyok közül - Fowlert és McIlroyt leszámítva - szinte mindenki betlizett az első napon.
Andy Murray megkezdte útját a világelsőség felé. A skót tudja, hogy meg kell nyernie a bécsi viadalt, majd azt követően Párizsban is diadalmaskodnia kell ahhoz, hogy elvegye Novak Djokovic világelsőségét.
Két héten belül olyan történhet a férfi teniszezőknél, amelyre jó régen nem volt példa: a világelső Novak Djokovic elvesztheti első helyét és Andy Murray lehet az új éllovas.
A riói botlást követően edzőtáltó Gyurta Dániel már a héten megkezdi a közös munkát új trénerével, Nagy Józseffel. A szakember a lehető legrövidebb idő alatt formába szeretné hozni az olimpiai bajnok klasszist.
A Londonban olimpiai ezüstérmes férfi kajaknégyes tagjai egyelőre még várják a NOB döntését, hogy 1000 méter avagy 500 lesz a jövőben a négyesek távja. Amennyiben marad az 1000 métere, úgy ok is együtt maradnak, jóllehet külön edzőkkel készülnek a jövőben.
A magyar úszók ezúttal is remekeltek a világkupában, most éppen a Japánban rendezett állomáson gyűjtöttek szemtelenül sok érmet.
Neymart egyszer már lenyűgözte, ugyan miért ne sikerülhetne begyűjteni a harmadik világbajnoki címét a freestyle-királynőnek?
A háromszoros olimpiai bajnok négy arannyal nyitott az úszók világkupa-sorozatának japán állomásán. Amúgy nem csak Hosszú öregbítette a magyar úszósport hírnevét, Kapás Boglárka 800-on nyert Japánban.
Széles Sándor, az olimpiai bajnok mellúszó Gyurta Dániel korábbi edzője szerint szakmailag ugyan távolodtak egymástól tanítványával, de így is meglepte, amikor a múlt héten kiderült, 17 év után elválnak útjaik.
A pénteki négy arany- és egy ezüstérem után Hosszú Katinka szombaton öt aranyat és egy ezüstöt nyert a szingapúri rövid pályás világkupán. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszún kívül Jakabos Zsuzsannak is nagyszerű eredményt ért el, ahogy Kapás Boglárka is érmeket nyert.