Az Orica Bike-exchange kolumbiai kerekese a tavalyi nyolcadik hely után ezúttal meg sem állt a csúcsig. Kiváló taktikával nyerte pályafutása egyik legrangosabb trófeáját.
Az olimpiára is az aranyért megy a világbajnok magyar gyorskorcsolyázó, aki egy interjú során beszélt nagyratörő, ám teljességgel reális terveiről.
Hosszú Katinka tovább folytatta lehengerlő teljesítményét, ezúttal Kínában rendezett éremgyűjtést. A magyar klasszis a világkupa sorozat pekingi helyszínének első napján öt érmet nyert.
A Forma-1 szereplői már lefoglalták előre a budapesti luxus szállodákat a jövő évi Magyar Nagydíj okán. Lehet, hogy az új uszoda után szállodákat is építeni kell?
A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) döntése alapján Budapest rendezi meg a 2018-as világbajnokságot.
A címvédő Serena Williams távollétében Petra Kvitova nyerte a kínai női tenisztornát, a fináléban leütötte a pályáról Dominika Cibulkovát.
Az Európa-bajnok Verrasztó Dávid és húga, a szintén Eb-győztes Evelyn, valamint az ifjúsági olimpiai bajnok Biczó Bence is klubot vált. Mindhárom úszó a BVSC-Zugló szakosztályában folytatja pályafutását.
A női tenisz jelenlegi első számú alakja is felszólalt az Egyesült Államokban tapasztalható feketék elleni rendőri brutalitás és rassziszmus ellen. Serena a közösségi oldalán emelte fel a hangját és írt hosszú jegyzetet arról, hogy mit is gondol az utóbbi hetek, hónapok történéseiről.
A világelső Novak Djokovic sérülés miatt kihagyja a pekingi szupertornát. A szerb klasszis tavaly megfeszített tempót diktált, lehet, hogy ez üt vissza idén, hiszen az idei szezonban eddig nem annyira kiegyensúlyozott a teljesítménye, jóllehet két Grand Slamet így is nyert.
Szabó Bence olimpiai bajnok kardvívót, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkárát beválasztották a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) által létrehozott sportági Hírességek Csarnokába.
A doppingoláson kapott sprinter Tyson Gay csapattársa volt a 2012-es olimpián, ám pozitív mintát idén, a portlandi válogatón produkált. Cserébe két évre eltiltották.
Márton Anita az idei évben nyújtott teljesítménye megkoronázásaként elnyerheti az Év európai női atlétája címet. A kiváló súlylökő Rióban bronzérmet nyert az olimpián, ráadásul a fedett vb-n Portlandben ezüstérmes is lett.