Jump to content

A 2. kalapból várhatjuk a 2016-os Eb-selejtezőit

2014. 02. 10. 17:45

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága január 23-24-i ülésén véglegesítette a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőinek beosztását, miután korábban már közölte azok lebonyolítási rendszerét. Magyarország a várakozásoknak megfelelően a második kalapba kerül. Hogy ez segít-e, meglátjuk – a 3. és 4. kalapban nagyobb játékerejű válogatottak sora található. Az UEFA bejelentette, hogy Franciaország – versenyen kívül – valóban elindul a selejtezőkön, az ötcsapatos csoportba nyer besorolást, és felkészülési mérkőzéseket játszik (ezzel óvva világranglista-helyezését) a selejtezősorozat alatt.

Nem kerülhet politikai okokból egy csoportba Spanyolország és Gibraltár, valamint (a szokásoknak megfelelően) Örményország és Azerbajdzsán. Az orosz és a grúz szövetség megegyezett, hogy vállalja az egymás elleni mérkőzéseket, amennyiben a két csapatot összesorsolják.

„Engem nem az foglalkoztat, hogy melyik kalapból sorsolnak ki bennünket, és azt sem figyelem, kiket kaphatunk a csoportban. Azt az elvet vallom, hogy azt kell legyőznünk, akit kisorsolnak mellénk, teljesen mindegy, hogy hol áll a világranglistán vagy melyik kalapból került a csoportba. Természetesen örülök az előrelépésnek, de a gyakorlatban semmit sem befolyásol a beosztásunk, egyelőre kizárólag a saját játékunk felépítését tartom fontosnak” – mondta Pintér Attila szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

A csapatokat kilenc csoportba sorsolják február 23-án, Nizzában. A kilenc csoportgyőztes, a kilenc csoportmásodik és a legjobb csoportharmadik kijut az Európa-bajnokságra. A maradék nyolc csoportharmadik oda-visszavágós pótselejtezőkön dönti el a még kiadó négy hely sorsát.

Pontegyenlőség esetén az UEFA szokott szabályai szerint először az egymás elleni eredmény rangsorol, majd jön a gólkülönbség, a több szerzett gól, a több idegenben szerzett gól, a fair play lista, majd az UEFA-koefficiens. A csoportharmadikok összevetéséhez a csoporthatodikok elleni eredményt kiveszik.

Az Európa-bajnokság 24 csapatát 6 négyes csoportba sorsolják. A hat csoportgyőztes, a hat csoportmásodik és a négy legjobb csoportharmadik jut a nyolcaddöntőbe, ez megfelel a világbajnokságok 1986 és 1994 közti lebonyolításának.

A mérkőzések kezdési időpontjai: az Európa-bajnoki selejtezőkön a kezdési időpont közép-európai idő szerint 20.45 (hétköznapokon), 18 óra vagy 20.45 (hétvégeken). A mérkőzésekre huszonhármas keret nevezhető, a keretből három játékos kötelezően kapus. A listát a mérkőzések előtti nap délig le kell adni. Az Európa-bajnokság kezdése előtt 10 nappal kell megnevezni a tornára utazó végleges, huszonhármas kereteket.

24-ES EB-MEZŐNY = 1 rendező (Franciaország) + 9 csoportgyőztes + 9 csoportmásodik + 1 (a legjobb) csoportharmadik + a csoportharmadikok által vívott pótselejtező 4 győztese

A KALAPBEOSZTÁS AZ UEFA-KOEFFICIENS ALAPJÁN
1. kalap: Spanyolország, Németország, Hollandia, Olaszország, Anglia, Portugália, Görögország, Oroszország, Bosznia-Hercegovina
2. kalap: Horvátország, Ukrajna, Svédország, Dánia, Svájc, Belgium, Csehország, MAGYARORSZÁG, Írország
3. kalap: Szerbia, Törökország, Szlovénia, Izrael, Norvégia, Szlovákia, Románia, Ausztria, Lengyelország
4. kalap: Örményország, Montenegró, Skócia, Finnország, Lettország, Wales, Bulgária, Észtország, Fehéroroszország
5. kalap: Izland, Észak-Írország, Albánia, Litvánia, Moldova, Macedónia, Azerbajdzsán, Grúzia, Ciprus
6. kalap: Luxemburg, Kazahsztán, Liechtenstein, Feröer, Málta, Andorra, San Marino, Gibraltár

foto: nemzetisport.hu

sportrajongo.hu/nemzetisport.hu