Az első félidő első felében kiegyenlítettnek tűnt a játék, majd az Újpest futballja vált veszélyesebbé, s ez gólt is eredményezett. A DVTK kapusa szabálytalankodott a tizenhatoson belül, Vad II játékvezető ezért büntetőt ítélt, amelyet Andric értékesített. A hazaiak megpróbáltak még egyenlíteni a szünet előtt, de nem igazán jutottak el komoly helyzetig.
A fordulás után elsősorban a DVTK jóvoltából nagy csata alakult ki a pályán, s a diósgyőriek erőfeszítéseit siker kísérte: előbb egyenlítettek, majd két perccel később Bognár jól eltalált távoli lövésével fordítottak is. Az edzők ezután mindkét oldalon cserékkel igyekeztek frissíteni, de a hajráig inkább a komoly küzdelem, mintsem a szép játék dominált. Az utolsó 10 perchez érkezve mindkét oldalon megtörtént a harmadik csere is, s bár a hajrában, sőt szinte az utolsó pillanatban az Újpestnek majdnem sikerült megszereznie egy pontot, Antal nagy védésének köszönhetően nem változott az eredmény.
A DVTK legutóbb tíz évvel ezelőtt kezdte két győzelemmel a bajnokságot, és sorozatban hatodszor nyert otthon az Újpest ellen. A fővárosi lila-fehérek ebben a naptári évben változatlanul nyeretlenek idegenben bajnoki meccsen.
OTP Bank Liga, 2. forduló:
Diósgyőri VTK-Újpest FC 2-1 (0-1)
---------------------------------
Miskolc, 6381 néző, v.: Vad II
gólszerzők: Oláh B. (52.), Bognár (54.), illetve Andric (28., 11-esből)
sárga lap: Tamás M. (11.), Oláh (14.), Antal (27.), Okuka (28.), Elek (49.), Nikházi (56.), illetve Mohl (11.), Pávkovics (50.)
DVTK:
-----
Antal - Nemes, Tamás, Lipták, Okuka - Elek, Oláh - Nikházi (Eperjesi, 80.), Bognár, Vela (Dausvili, 60.) - Griffiths (Bacsa, 60.)
Újpest:
-------
Balajcza - Mohl, Diarra, Kecskés, Nagy - Pávkovics, Windecker (Bardhi, 59.) - Cseke (Balázs B. 80.), Sankovic, Andric - Angelov (Lázok, 58.)