Elképzelhető, hogy ebben az idényben már nem léphet pályára Paul Pogba, a Manchester United francia labdarúgója. Innentől viszont az sem valószínű, hogy az Old Trafford közönsége láthatja-e még a franciát manchesteri szerelésben, lévén Pogba szerződése lejár, a játékos pedig valószínű, hogy nem hosszabbít.
A világbajnok középpályás a keddi, Liverpool elleni bajnokin (0-4) sérült meg, s Ralf Rangnick megbízott vezetőedző pénteken azt mondta, szerinte nem valószínű, hogy ebben az idényben még bevethető lesz. A játékos felépülése az előrejelzés szerint legalább négy hetet vesz igénybe.
Pogba szerződése lejár a szezon végén, így az is elképzelhető, hogy az Anfielden játszotta utolsó mérkőzését az MU színeiben.