Jump to content

Totti nélkül is gálázott a Roma

2016. 02. 22. 07:15

Kiütéses 5-0-s győzelmet aratott az AS Roma a Palermo ellen az Serie A 26. fordulójának vasárnapi játéknapján. A győzelem ellenére azonban nem ünnepi a hangulat a Roma háza táján, ugyanis Francesco Totti és Spalletti mester összevesztek, a legenda még a keretből is kikerült.

Az AS Roma klublegendája, Francesco Totti azért nem volt ott a keretben, mert összeveszett Luciano Spalletti vezetőedzővel. A 39 éves játékos nyilvánosan bírálta a trénert, amikor kijelentette: idén nyáron - amikor lejár a szerződése - elhagyja a klubot, amennyiben továbbra is tiszteletlenül bánik vele.

"Fáj, hogy a kispadot kell koptatnom. Értem, hogy az én koromban már kevesebb lehetőséget kapok, de rossz érzés, hogy így ér véget a karrierem. Főleg ahhoz képest, hogy mit adtam Rómának. Több tiszteletet követelek mindannak, amit itt elértem" - nyilatkozott az olasz állami televíziónak Totti, aki eddig csaknem 700 meccset játszott az AS Roma színeiben.

Spalletti korábban utalt rá, hogy Totti pályára léphet a Palermo elleni találkozón, de az ominózus nyilatkozat után meggondolta magát. Amikor ez kiderült, Totti megsértődött, és közölte edzőjével, hogy nem vesz részt a mérkőzésen, amelyet végül a lelátóról tekintett meg.

Az egyiptomi csatár, Mohamed Salah két góllal zárta a találkozót. A második találatánál nullszögből, az alapvonalról lőtt a hálóba. A bosnyák Edin Dzeko nevéhez két gól és két gólpassz fűződik.

A Palermo magyar csatára, a 20. születésnapját éppen vasárnap ünneplő Balogh Norbert a cseresorból nézte végig a meccset.
A fővárosiak sorozatban az ötödik bajnoki meccsüket nyerték meg, a szicíliaiak viszont egymást követő ötödik alkalommal nem tudtak győzni.

Serie A, 26. forduló:

AS Roma-Palermo 5-0 (1-0)

Atalanta-Fiorentina 2-3 (0-0)

Genoa-Udinese 2-1 (0-1)

Sassuolo-Empoli 3-2 (1-1)

Torino-Carpi 0-0

Frosinone-Lazio 0-0

Internazionale-Sampdoria 3-1 (1-0)

Verona-Chievo 3-1 (1-0)

Bologna-Juventus 0-0

hétfőn játsszák:

Napoli-AC Milan 21.00

 

(Forrás: (Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó:soccerhighlightstoday.com))