Jump to content

Serie A: Roma-Fiorentina a forduló rangadója

2016. 03. 04. 10:28

A 28. fordulót rendezik az olasz labdarúgó-bajnokságban, amely pénteken egy igazi rangadóval veszi kezdetét. A komoly győzelmi szériát felépítő AS Roma Paulo Sousa csapatát, a Fiorentinát látja vendégül és egy esetleges győzelemmel elléphet közvetlen riválisától. 

 

A Farkasok a januári edzőváltás után nehezen kaptak lábra, ám Luciano Spallettinek utóbb sikerült megtalálnia nyerőcsapatát, amely a bajnokságban már hatmeccses győzelmi sorozatnál tart. A Roma nagy menetelésével utolérte a Fiorentinát, sőt - jobb gólkülönbségével - meg is előzte, így most a fővárosiak állnak a harmadik, a firenzeiek pedig a negyedik helyen. 

A pénteki, római találkozó éppen ezért is lesz fontos mindkét csapat számára, hiszen a Roma egy esetleges győzelemmel leszakítahtja magáról Paulo Sousa együttesét. Ami az esélyeket illeti, a fogadóirodák a hazaiakat tartják esélyesebbnek, ám a Videoton egykori sikeredzője masszív csapatot rakott össze, amely ellen nem egyszerű a győzelem, erről a Napoli tudna mesélni, amely a legutóbbi fordulóban csupán 1-1-es döntetlent tudott játszani a firezneiekkel. 

A két gárda ősszel természetesen már összecsapott egymással, a fővárosiak idegenben is győzni tudtak. 

Ami a többi mérkőzést illeti: 

Az éllovas, legutóbbi 17 bajnoki mérkőzéséből 16-szor győztes Juventus Bergamóba, a 13. Atalantához látogat vasárnap, és a papírforma a torinóiak egyértelmű sikerét ígéri. Ugyanakkor kérdés, hogy a Juvéból mennyit vett ki az Internazionale elleni, szerdai kupacsata. Massimiliano Allegri együttese 3-0-s előnnyel utazott Milánóba, ahol azonban meglehetősen visszafogott teljesítményt nyújtott, az Inter pedig ledolgozta hátrányát. A párharc hosszabbítást követően büntetőpárbajban dőlt el, melyből a Juve került ki győztesen, ezzel bejutott az Olasz Kupa fináléjába.

A Napoli kisebb hullámvölgybe került az utóbbi időben: a bajnokságban néhány hete még vezetett, majd kikapott a Juventustól, illetve döntetlent játszott az AC Milannal és a Fiorentinával, közben pedig kiesett az Európa Ligából. A dél-olasz csapat szombaton hazai pályán a tizedik helyezett Chievo ellen térhet vissza a győztes útra.

A bajnokság egyetlen magyar játékosa, Balogh Norbert és csapata, a 17. Palermo Milánóba utazik, ahol az ötödik Interrel csap majd össze vasárnap este.

Serie A, 28. forduló:

péntek:

AS Roma-Fiorentina 20.45

szombat:

Verona-Sampdoria 18.00

Napoli-Chievo 20.45

vasárnap:

Torino-Lazio 12.30

Atalanta-Juventus 15.00

Bologna-Carpi 15.00

Frosinone-Udinese 15.00

Genoa-Empoli 15.00

Sassuolo-AC Milan 15.00

Internazionale-Palermo 20.45

 

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:twitter)