Jump to content

EL: nem tett csodát az MU

2016. 03. 18. 11:15

A Liverpool jutott tovább az Európa-liga angol párharcából, miután a hazai győzelem után idegenben is legyőzte a Manchester United együttesét. Jürgen Klopp csapata ezzel negyeddöntős, a manchesteriek számára pedig maradt a Premier League. 

A Liverpool a hazai 2-0-s győzelem után idegenben 1-1-et játszott a Manchester Uniteddel, így bejutott az Európa Liga negyeddöntőjébe.

A szintén angol Tottenham odahaza is kikapott a Dortmundtól, míg a török Fenerbahce három piros lap miatt nyolc játékossal fejezte be portugáliai mérkőzését - és EL-szereplését is. A második számú európai kupasorozatban három spanyol csapat szerepel a nyolc között. Az Európa Liga negyeddöntőjének sorsolását pénteken 13 órakor tartják Nyonban.

Európa Liga, nyolcaddöntő, visszavágók:
Anderlecht (belga)-Sahtar Donyeck (ukrán) 0-1 (0-0)
gól: Da Silva (93.)
Továbbjutott: a Sahtar Donyeck, 4-1-es összesítéssel.

Braga (portugál)-Fenerbahce (török) 4-1 (1-1)
g: Hassan (11.), Josue (67. - büntetőből), Stojilkovic (74.), Silva (83.), ill. Potuk (45.)
Továbbjutott: a Braga, 4-2-es összesítéssel.

Manchester United (angol)-FC Liverpool (angol) 1-1 (1-1)
g: Martial (31. - 11-esből), ill. Coutinho (45.)
Továbbjutott: a Liverpool, 3-1-es összesítéssel.

Sevilla (spanyol)-Basel (svájci) 3-0 (3-0)
g: Rami (35.), Gameiro (44., 45.)
Továbbjutott: a Sevilla, 3-0-ás összesítéssel.

Tottenham Hotspur (angol)-Borussia Dortmund (német) 1-2 (0-1)
g: Szon (74.), ill. Aubameyang (24., 71.)
Továbbjutott: a Dortmund, 5-1-es összesítéssel.

Lazio (olasz)-Sparta Praha (cseh) 0-3 (0-3)
g: Dockal (10.), Krejci (12.), Julis (44.)
Továbbjutott: a Sparta Praha, 4-1-es összesítéssel.

Bayer Leverkusen (német)-Villarreal (spanyol) 0-0
Továbbjutott: a Villarreal, 2-0-ás összesítéssel.

Valencia (spanyol)-Athletic Bilbao (spanyol) 2-1 (2-0)
g: Santi Mina (13.), Santos (37.), illetve Aduriz (76.)
Továbbjutott: az Athletic Bilbao, 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal.

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:twitter)