Jump to content

F1: Sárga színekben pompázhat az új csapat

2015. 02. 06. 12:04

A Forma-1-es mezőnyhöz 2016-ban csatlakozó új istálló, az amerikai érdekeltségű Haas versenyautója sárga alapszínt viselhet. Az elmúlt napokban az is kiderült, hogy a korábban a McLarennél és a Red Bullnál dolgozó Rob Taylor lesz a főtervezője az új csapat autójának.

„Nem akarunk átmeneti autót tesztelni idén.” – nyilatkozta a csapatfőnök, Gunther Steiner – „Ha ilyen szándékkal készítesz egy autót, az a következő évben már elavult lesz.” Korábban láthattunk már ennek az ellenpéldáját a Forma-1-ben. 2001-ben a Toyota például egy átmeneti modellel tesztelt – többek között a Hungaroringen – a 2002-es bemutatkozás előtt.

Gene Haas állítólag nagyon szeretné visszahozni a sárga színt a „Száguldó Cirkuszba”. Korábban a Jordan pompázott sárgában 1997 és 2005 között, de a 2000-es Minardinak és a 2010-es Renault-nak is ez volt az alapszíne.

„Szeretnénk olyan designt, amely tükrözi a vállalatunk arculatát.” – ezzel csak az lehet a gond, hogy a Haas logója ezüst és vörös – „Jól kell kinéznie, de a sok ezüst vagy szürke autó nagyon hasonlít egymásra. Olyan színt szeretnék, ami megkülönböztet minket. Nagyon kedvelem a sárgát.” – nyilatkozta a kaliforniai csapattulajdonos.

(fp)

(fotó: thisisf1.com, forrás: gptoday.com/sportrajongo.hu)