A 32 éves Hamiltonnak ez az idei második és pályafutása 55. futamgyőzelme, amellyel 13 pontról hatra csökkentette a hátrányát az összetett versenyben a német Sebastian Vettellel (Ferrari) szemben.
Az időmérő edzés legnagyobb meglepetését a hazai közönség előtt szereplő Fernando Alonso okozta, aki a mezőny egyik leggyengébb autójával, a McLaren-Hondával a hetedik pozícióban zárt.
Michelisz csapattársaival, a vb-pontversenyben éllovas portugál Tiago Monteiróval, illetve a japán Micsigami Rjóval elsőként végzett a csapatidőfutamban a Volvo pilótahármasát megelőzve.
Sebastian Vettel második lett, ezzel az összetettben 13 pontra növelte az előnyét a most negyedik Lewis Hamiltonnal szemben.
A 32 éves Hamiltonnak ez volt pályafutása 54. futamgyőzelme, a vb-címvédő Mercedes istálló pedig így sikerrel ünnepelte a 150. F1-es versenyét.
A 32 éves versenyző pályafutása során 63. alkalommal szerezte meg az első rajtkockát, És a Mercedes 150. nagydíján az istálló 75. pole pozíciója lett az övé.
Erre azért kicsi az esély, de a csúszás benne van, ahogy akár egy szombati rendezés is.
Az F1 egykori mindenható ura ugyanakkor csak vendég lesz, mégpedig a bahreini koronaherceg meghívásának tesz eleget.
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte az idénynyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat vasárnap. A Ferrari 2007 után nyert Melbourne-ben, Vettel 2015 (Szingapúr) állhatott ismét a dobogó legfelső fokára.
Hamilton ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, ismét övé az ausztrál pole, de a Ferrari azért ott van a Mercedes nyakán.
A brit Kris Meeke nyerte a rali-világbajnokság mexikói versenyét. A címvédő Sebastien Ogier ezúttal második lett, ám így is az összetett élére állt.
Az új-zélandinak árbócot is kellett barkácsolnia, mert az eltörött, ráadásul ő volt az első, aki olyan hajóval teljesítette a versenyt, amely nem használ fosszilis energiát.