A hazai közönség előtt szereplő német pilóta az első után a második szabadedzést is megnyerte a Német Nagydíjon. Ez persze még semmit nem jelent, hiszen a győzelem felé a legnagyobb lépést azzal teheti meg Rosberg, hogy az időmérőn is jobban teljesít, mint csapattársa Lewis Hamilton.
A vb-címvédő brit klasszis ötödik elsőségét szerezte Magyarországon, nem csoda, hogy imádja a hungaroringi futamot.
Az időmérő első szakaszát négyszer kellett félbeszakítania a versenybíróságnak, negyedszer úgy, hogy a hátralévő több mint egy percben már nem is engedtek fel senkit a pályára.
A britek háromszoros világbajnoka lehet a hétvége legnagyobb nyertese, főleg ha csapattársát tényleg megbüntetik.
A brit vb-címvédő Silverstone-ban ismét megszerezte a pole-t, ráadásul úgy, hogy az utolsó lehetőségét kellett kihasználnia egy büntetés miatt.
A Mercedes német versenyzője szezonbeli ötödik, pályafutása 19. futamgyőzelmét aratta Bakuban.
A világbajnoki címvédő nagyon beindult, sorozatban második futamát nyerte, Rosberg megint nem tudott dobogóra állni.
A vb-címvédő nagyot ment, de a szerencsére is szüksége volt. Ricciardo megint csak saját csapatának köszönheti, hogy nem tudott nyerni.
A Honda csapat magyar klasszisa mindkét nürburgringi futamot a dobogón zárta.
A fiatal holland történelmet írt, Rosberg és Hamilton kiesett, az év eddigi legjobb versenyét hozta Barcelona
A 30 éves versenyzőnek ez az idei második, pályafutása során pedig már a 24. pole pozíciója.
A Doktor Lorenzót és Marquezt is maga mögé tudta utasítani.