Szerkesztőség
2014.10.10.
Huszonegy autó gördült pályára péntek délelőtt az első orosz F1-es versenyen és így lesz a hétvége további részében is: a Japánban súlyos balesetet szenvedő Jules Bianchi helyére nem ültetett senkit a Marussia.
Szerkesztőség
2014.10.09.
A sorozat visszatérő szezonjának utolsó előtti helyszíne Las Vegas lesz, ahol – akárcsak az előző két futamon, Ascotban és Dallas-ban – szárazföld, egy autóversenypálya felett száguld majd a légi-F1.
Szerkesztőség
2014.10.09.
Bár az elmúlt két verseny (Misano, Aragon) egyikén sem jött be a kockáztatás a címvédőnek, Marc Marqueznek jó esélye van arra, hogy a hétvégi japán futamon bebiztosítsa második vb-elsőségét.
Szerkesztőség
2014.10.08.
Nincs megállás a WTCC-ben, egy hét szünetet követően a mezőny már a második ázsiai versenyhétvége helyszínére érkezik, Michelisz Norberték ezúttal Sanghajban mérik össze erejüket. A versenyzők számára nem lesz ismeretlen a helyszín, hiszen a versenyhétvége a jól ismert Shanghai International Circuit-en zajlik majd.
Szerkesztőség
2014.10.08.
Rengeteg vita és nagy várakozások előzték meg a Forma-1 első orosz versenyét, melyre hosszas huzavona után sor kerül a hétvégén Szocsi olimpiai parkjában.
Szerkesztőség
2014.10.08.
Az F1today.net internetes oldal pár perccel ezelőtt közölte oldalán, hogy Lewis Hamilton, a Mercedes jelenlegi pilótája 1 éve szerződést írt alá korábbi alakulatával, a McLarennel. Ha a hír igaz, akkor az utolsó kockák is a helyükre kerülhetnek a jövő évi pilótafelállások kirakósjátékában.
Szerkesztőség
2014.10.08.
Kiterjedt agysérülést szenvedett Jules Bianchi a hétvégi japán versenyen. A francia pilóta állapota továbbra is kritikus, de stabil. A négyszeres világbajnok, Alain Prost közben kritikus véleményt fogalmazott meg a balesettel kapcsolatban.
Szerkesztőség
2014.10.07.
A sokat látott egykori F1-es pilóta, Derek Warwick, aki már több alkalommal segítette a versenybírók munkáját – legutóbb Monzában –, több más egykori versenyzőhöz hasonlóan szintén véleményt formált Jules Bianchi balesetéről.
Szerkesztőség
2014.10.07.
Fájdalommal vegyes felháborodás és döbbenet érzékelhető pilóták, csapattagok, szakértők és szurkolók megnyilvánulásaiból egyaránt Jules Bianchi Japán Nagydíjon elszenvedett balesete után.
Szerkesztőség
2014.10.06.
Egy hatodik és egy ötödik hellyel távozott a Zengő Motorsport magyar pilótája Pekingből, ahol mindkét versenyen ő volt a legjobb hondás.
Szerkesztőség
2014.10.06.
Szombaton Sebastian Vettel bejelentése – mely szerint jövőre már nem Red Bullal versenyez – tegnap pedig egy tragikus hír szorította háttérbe a pályán zajló eseményeket a Forma-1-ben: Jules Bianchi komoly balesetet szenvedett.
Szerkesztőség
2014.10.06.
55 évesen meghalt az ex-forma-1-es pilóta, Andrea de Cesaris. Meg nem erősített információk szerint az olasz motoros balesetben vesztette életét, egy Suzuki 600-assal csapódott a szalagkorlátnak.