Szerkesztőség
2014.09.13.
Élre tört a Yamaha a királykategóriában, Jorge Lorenzo idén először ünnepelhetett rajtelsőséget. A kisebb géposztályokban jól mentek a finnek, Niklas Ajo Jack Miller mögött második lett a Moto3-ban, Mika Kallio pedig begyűjtötte a pole-t a Moto2-ben.
Szerkesztőség
2014.09.13.
Horrorbukással ért véget a Formula E első versenye, a Pekingi Olimpiai Parkban: az utolsó körben a végig vezető Nicolas Prost ütközött Nick Heidfelddel, így nevető harmadikként Lucas di Grassi aratta le a babérokat.
Szerkesztőség
2014.09.12.
Michelisz Norbi 2012-ben 155 pontot gyűjtve hatodik lett a WTCC összetettjében, ennél azonban még nagyobb eredmény volt, hogy a privát autók számára kiírt bajnokságot, a Yokohama Trophy-t megnyerte.
Szerkesztőség
2014.09.12.
Valentino Rossi 2010 végén hagyta ott a Yamahát és két évig versenyzett a Ducati színeiben. 2013-as visszatérése mérsékelten volt sikeres: egy futamgyőzelem és néhány dobogó. Idén már jobb a helyzet, bár a „Doktor” nyerni még nem tudott, de sűrűbben végez a legjobb három között.
Szerkesztőség
2014.09.11.
A három éve tragikus körülmények között elhunyt Marco Simoncelliről elnevezett misano-i pályán ismét az lesz a kérdés, hogy vajon le lehet-e győzni a Repsol Hondát és még inkább Marc Marquezt?
Szerkesztőség
2014.09.11.
Marco Wittmann, a BMW másodéves pilótája óriási léptekkel halad a DTM bajnoki címe felé, miután megnyerte az előző két futamot (Spielberg, Nürburgring). A német akár már a hétvégi Lausitzringen futott versenyen bebiztosíthatja a titulust.
Szerkesztőség
2014.09.10.
Hiába cáfolta meg a távozásáról szóló híreket a hétvégi olasz versenyen, most hivatalossá vált: Luca di Montezemolo huszonhárom év után távozik a Ferrari elnöki posztjáról.
Szerkesztőség
2014.09.10.
Szombaton Pekingben kezdődik meg az autósportok szempontjából mérföldkőnek tekinthető sorozat: az első elektromos meghajtású versenyautók bajnoksága. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat a szériáról.
Szerkesztőség
2014.09.09.
Michael Schumacher menedzsere, Sabine Kehm hivatalos közleményben tudatta, hogy a decemberben súlyos síbalesetet szenvedett hétszeres világbajnok mostantól otthonában folytatja a felépülést.
Szerkesztőség
2014.09.09.
Fantasztikus eredménnyel zárult Michelisz Norbi első teljes évada a WTCC-ben, hiszen a 2010-es idényzárón, a második makaói versenyen a magyar versenyző győzött!
Szerkesztőség
2014.09.09.
Hatalmas várakozás előzi meg a Honda visszatérését a Forma-1-be, hiszen ezzel ismét összeáll a 80-as 90-es évek világverő csapata, a McLaren-Honda. Az együttműködés létrejöttét tavaly májusban jelentették be, ám versenykörülmények között csak a következő idénytől láthatjuk a japán gyár motorjaival szerelt McLareneket. De mi a helyzet a tesztekkel?
Szerkesztőség
2014.09.09.
A kétszeres világbajnoknak nincs sok oka az örömre, hiszen idén eddig csak egy kínai harmadik és egy magyarországi második helyet tudhat magáénak, győzni pedig utoljára tavaly, a hazai versenyén tudott. Alonso azonban nem elsősorban az elégtelen teljesítmény miatt érzi rosszabbul magát, mint korábban.