A címvédő Toronto Raptors vendégként tudta legyőzni az előző hét mérkőzését megnyerő Los Angeles Lakerst az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) vasárnapi játéknapján.
A Liverpool 3-1-re verte hazai pályán a bajnoki címvédő Manchester City-t. A PL szuperrangadóján Jürgen Klopp együttese simán verte legnagyobb riválisát, így a bajnoki összetettben már kilenc pont az előnye.
A csapatkapitány Lovrencsics Gergő annak ellenére nem számolgat a továbbjutást illetően, hogy csütörtökön a Ferencváros a vendég CSZKA Moszkvával játszott gól nélküli döntetlennel egy pontra megközelítette a második helyen álló Ludogorecet a labdarúgó Európa-liga negyedik fordulójában.
A Boston Celtics újabb győzelmével már a keleti első helyen áll. A Celtics az NBA alapszakaszának legutóbbi játéknapján Michael Jordan együttesét, a Charlotte-ot verte.
Debrecenben folytatódhat a címvédő Ferencváros menetelése a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában. A zöld-fehérek az elmúlt hetekben három fronton is sikeresen szerepeltek, a bajnokság mellett az Európa-ligában és a Magyar Kupában is helyt álltak, ráadásul a vesztett pontok tekintetében a legjobbak a pontvadászatban.
Szezonbeli nyolcadik mérkőzésén hatodik vereségét szenvedte el a legutóbb döntős Golden State az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA). A legjobbjait sérülés miatt nélkülöző gárda jelenleg a 15 csapatos nyugati konferencia 13. helyén áll.
Két góllal hálálta meg szerdán a szurkolók és a csapattársak támogatását Szon Hung Min, a Tottenham Hotspur játékosa, akinek a belépője nyomán - bár nem közvetlenül amiatt - súlyos sérülést szenvedett vasárnap André Gomes, az Everton labdarúgója.
Az önkormányzati választások után sokan féltik a 2023-as atlétikai világbajnokságot, igaz még senki sem mondta, hogy a fővárosi vezetés dobná a már eddig is komoly költséget felemésztő, ám kétségkívül az ország számára hatalmas hírverést adó esemény rendezését.
A PL címvédő a BL-győztes és listavezető Liverpoolhoz látogat, ha győz Jürgen Klopp alakulata, akkor 9 pontra növelheti előnyét közvetlen riválisával szemben.
Az Atalanta, amely az első félidőben alárendelt szerepet játszott, bravúros döntetlent ért el a vendég Manchester Cityvel szemben a labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulójában, a mérkőzés után mégis az angol fél volt elégedettebb.