A Jeff Horntól elszenvedett - többek szerint megosztó - vereség miatt vette fontolóra a bajnok a visszavonulás lehetőségét.
Az füves pályásidény során egyedüliként tornát nyerő két klasszis egyaránt rövid időt töltött a pályán, mindkét klasszis ellenfele feladta a mérkőzést.
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél (FINA) szeretné elérni a világkupa-sorozat új szabályainak felülvizsgálatát.
Miskolctapolcán szerdától péntekig tart a Vodafone Kupáért kiírt nemzetközi női vízilabdatorna, amelyen a magyar csapat a budapesti világbajnokság előkészületeinek részeként három erős rivális társaságában szerepel.
Lejátszotta első kétkapus edzőmeccsét Kecskeméten a magyar és a szerb vízilabda-válogatott, a két csapat további két edzőmeccsen méri le, hogy hol tart vb-felkészülése. A mieink péntektől már a BENU-kupán élesítik formájukat.
Férfi százon egy század döntött Justin Gatlin javára.
Kővágó szerint még méterek maradtak benne, ez pedig nem rossz előjel a közelgő világesemények kapcsán.
A vizes világbajnokság balatonfüredi előkészületei során került elő egy világháborús kézigránát.
Az utazók között többek között Katie Ledecky, Nathan Adrian, és Chase Kalisz is ott van.
Baji idén harmadszor javította meg az országos rekordot 110 méter gáton. Korábbi csúcsa 13.23 volt, ezt egy hete futotta Ostravában.
A negyedik világbajnokságot 1982-ben rendezték meg Guayaquil városában, Ecuadorban, július 29. és augusztus 8. között.
Még a leggyengébbnek tekintett új-zélandi együttes is komoly játékerőt képvisel.