Térdszalag-szakadást szenvedett, és emiatt a teljes 2014-es szezont kénytelen lesz kihagyni az Arizona egyik kezdő defensive endje, Darnell Dockett.
Lewis Hamilton szerint nehezebb és élvezetesebb egy csapattárssal harcolni a világbajnoki címért, mert kicsit olyan, mint nyílt kártyákkal pókerezni. A britek 2008-as bajnoka nem érzi, hogy a második titulusért küzdene, olyan, mintha még sosem sikerült volna a végső győzelem.
Első alkalommal látogatott 2012-ben a WTCC mezőnye Szlovákiába, ahol rengeteg magyar szurkoló buzdította Michelisz Norbit és Zengő Motorsport csapatát – a hétvége amolyan ráhangoló volt a hungaroringi futam előtt.
Megtörtént Luis Suárez hivatalos bemutatása a Barcelona csapatánál. Az uruguayi fenomén ígéretet tett a klub szurkolóinak, hogy többet nem harap meg senkit, a történteket maga mögött hagyta és immáron csak a jövőre koncentrál. Suárez a 9-es számot kapta a Barcelonánál, melyet korábban olyan nagyságok viseltek, mint Kubala László, vagy a brazil Ronaldo.
A korábbi kétszeres Giro d'Italia győztes Ivan Basso két évre a Tinkoff Saxoo csapatához igazolt. Az olasz kerekes így Alberto Contador egyik fő segítője lehet a 2015-ös szezonban.
A hétvégén kezdetét vette az angol Premier League. A menedzserek azonban a nyitófordulót követően sem állnak le a költekezéssel, többen még kihasználva a hátralévő időt, tovább erősítenék keretüket. Így van ezzel az Arsenal, a Spurs és a Manchester united is.
A snooker-rajongók nagy örömére Ali Carter saját hivatalos Twitter oldalán jelentette be, hogy közel áll a visszatéréshez. A kétszeres világbajnoki döntős angol játékost pár hónappal ezelőtt tüdőrákkal diagnosztizálták, ám a kemoterápiás kezelés segítségével saját bevallása szerint állapota rengeteget javult, így már visszatérését tervezi.
A MotoGP legkisebb géposztályának egyik legrutinosabb tagja vasárnap Brno-ban csatlakozott a futamgyőztesek csoportjához, ezért most az ő eddigi pályafutására tekintünk vissza.
Mark Cavendish nem lesz ott a szonbaton kezdődő Vuelta spanyol kerékpáros körversenyen. A brit sprinter még a Tour de France első szakaszán bukott és sérült meg, azóta csak egy versenyen vett részt.
Cseh László a legjobb idővel, Verrasztó Dávid pedig 11. helyen jutott elődöntőbe 200 vegyesen, míg Kozma Dominik a negyedik idővel bejutott a 200 méter gyors elődöntőjébe a berlini úszó Európa-bajnokság keddi versenynapján.
Tiger Woods és Rory McIlroy voltak a sztárvendégei az Egyesült Államok egyik, ha nem a legnépszerűbb esti televíziós showműsorának, a The Tonight Show-nak. Jimmy Fallon műsorában mindkét világsztár kiválóan érezte magát, sőt Woods még a humoros oldalát is megmutatta a közönségnek, majd a beszélgetés végén a két golfozó törni zúzni kezdet, persze pusztán csak játékból.
Igaznak bizonyultak az általunk is melített sajtóhírek: az angol labdarúgó bajnokságban szereplő Manchester United együttese megszerezte az idei labdarúgó világbajnokságon ezüstérmes argentin válogatott védő, Marcos Rojo játékjogát. A hírről maga a játékos számolt be egy rádió interjúban.