A brit Daily Mail értesülései szerint az átigazolási piac egyik legkeresettebb sztárja, Radamel Falcao elhagyja a Monaco együttesét és vagy a Serie A legutóbbi bajnokánál, a Juventusnál, vagy a Premier League tavalyi második helyezettjénél, a Liverpoolnál folytatja pályafutását. Képben van még a Real Madrid is természetesen, ám a spanyol óriásnak kicsit komplikáltabb a helyzete, mint két vetélytársának.
Minden idők legfiatalabb versenyzőjeként állhat jövőre rajthoz a Toro Rosso színeiben a korábbi F1-es pilóta, Jos Verstappen fia, Max. A mindössze tizenhét éves szupertehetség érkezése mérföldkő lehet a Forma-1 történetében.
Súlyos sérülést szenvedett, és ennek következtében a 2014-es idényben nem léphet pályára az Atlanta támadófalának egyik alapembere, Sam Baker.
Hosszú Katinka megvédte címét 400 méter vegyesen a berlini úszó Európa-bajnokság hétfői versenynapján. Verrasztó Evelyn hatodik helyen végzett.
Rafael Nadal bejelentette, hogy nem lesz ott az év utolsó Grand Slam tornáján, a US Openen. A korábbi világelső spanyol teniszező kihagyta a teljes észak-amerikai keménypályás szezont, azaz a US Open felvezető sorozatot, így nem meglepő, hogy nem vállalta az indulást New Yorkban.
A párbajtőröző Esztergályos Patrik, valamint 200 méteres vegyesúszásban Grátz Benjámin aranyérmes lett a kínai Nankingban zajló ifjúsági olimpián. Hétfőn a magyarok összesen négy arany- és két bronzérmet nyertek.
A cselgáncsozó Gercsák Szabina aranyérmet nyert a 63 kilogrammosok között hétfőn a Nankingban zajló ifjúsági olimpián. A Hell-Miskolci JC ifjúsági világ- és Európa-bajnok dzsúdósa a döntőben két jukó után ipponnal nyert a román Stefania Adelina Dobre ellen, így a torna során valamennyi mérkőzésén ipponnal győzött.
A tour de France bajnok Vincenzo Nibali jól megérdemelt pihenését tölti, így nem meglepetés, hogy a szombaton kezdődő Vuelta spanyol kerékpáros körversenyen Fabio Aru lesz a csapatkapitány és első számú ember az Astana csapatában.
Hétfőn megszületett a magyar küldöttség első érme, rögtön egy arany a nankingi ifjúsági olimpián: Szilágyi Liliána a 200 méteres pillangóúszásban bizonyult a legjobbnak. Sztankovics Anna 100 méter mellen harmadik lett.
Egybehangzó német sajtóhírek szerint Mehdi Benatia a Bayern München játékosa, a bejelentés már csak órák kérdése. A Franciaországban született, ám marokkói válogatott játékos az AS Roma csapatát hagyja el a müncheniek kedvéért, akik 30 millió eurót fizetnek az olasz bajnokság legutóbbi ezüstérmesének.
A Goal.com értesülései szerint Marcos Rojo a Manchester United együttesében folytatja pályafutását. Az argentin védőt Louis van Gaal már régóta meg akarta szerezni, ám a játékos eddigi klubja a Sporting Lisszabon ellenállt. A hírek szerint az angolok által kínált 20 millió euró azonban mégis csak megenyhítette a lisszaboni vezetést, akik ráadásul egy idényre megkapták kölcsönbe Nanit is.
Vereséggel kezdett a hétvégén rajtoló Premier League-ben a Manchester United. A szurkolókat valószínűleg meglepte az eredmény és a mutatott játék színvonala is, hiszen a felkészülési mérkőzéseken kiváló eredményeket produkált Loius van Gaal együttese. A brit BBC azonban megszólaltatott négy korábbi kiváló játékost akik a PL-ben is letették névjegyüket és a Vörös Ördögök veresége egyiküket sem lepte meg.