Szombaton lejátszották a magyar labdarúgó bajnokság idei harmadik fordulójának oroszlánrészét. A Videoton a könnyebb ellenfelek után nagy rangadót nyert a Győr ellen. A szezonban először tudott győzni a Nyíregyháza, a Honvéd otthonában.
Tovább folytatta idei menetelését a Paks, miután hazai pályán 3-0-ra ütötték ki a korábban szintén két győzelemmel (és ugyanúgy kapott gól nélkül álló) MTK-t.
A magyar válogatott 5–3-ra legyőzte Oroszországot a törökországi U18-as fiú vízilabda világbajnokság elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat medencébe.
A Montreálban zajló kiemelt premier női tenisztornán újra összejött az elmúlt lassan két évtized egyik legérdekesebb párosítása: a Williams-csata. Azaz a világelső Serena Williams korábbi világelső nővérével, Venus Williamsszel csap össze a kanadai döntőért.
Az EL búcsút követően fogadja a DVTK a Haladást az NB 1 egyetlen vasárnapi meccsén. Előtte szombat este a DVSC a Puskás Akadémia ellen feledtetheti a BL kudarcot, a Pécs pedig az Újpest ellen reménykedhet, hogy megszakad idei balszerencsés sorozata.
Az öt érdekelt magyar egység közül háromnak sikerült beverekednie magát a vasárnapi döntőbe 200 méteren a moszkvai kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján. A kajakos Dudás Miklós és a kenus Nagy Péter a B fináléban szállhat vízre a zárónapon. A továbbjutók egyformán második helyekkel harcolták ki az előrelépést a középfutamból.
Az Atlético Madridban folytatja pályafutását Jesus Gamez. A játékos a Malagát hagyta el a bajnoki címvédő kedvéért. Gameznek nem lesz könnyű dolga, ugyanis a BL-döntős csapat kezdőjébe való bekerülésért majd Juanfrannal kell megküzdenie.
Olasz sajtóhírek szerint Diego Lopez megegyezett az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Milan vezetőségével, így minden akadály elhárult a kapus átigazolásával kapcsolatban. Lopez négy évre írhat alá, a hivatalos bejelentéssel azonban a milánóiak megvárják az ilyenkor szükséges orvosi vizsgálatokat.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a magyar versenyzők egy-egy arany- és ezüst-, valamint három bronzérmet gyűjtöttek a moszkvai kajak-kenu világbajnokság szombat délelőtti döntőiben. Az érmesek egy kivétellel boldogan kommentálták teljesítményüket, Csipes Tamara azonban érthetően csalódott volt egy kicsit.
Először 2008-ban látogatott el a gyorsasági motoros-világbajnokság mezőnye a híres Indianapolis Motor Speedway-re. Az elmúlt hat év tizenhét futama (egyet töröltek) jó néhány emlékezetes pillanattal szolgált a nézőközönség számára, idézzük fel most ezeket!
Csatát(?) nyertek a játékosok a sporttörténelem egyik legjelentősebb jogi háborújában.
A magyar versenyzők egy-egy arany- és ezüst-, valamint három bronzérmet gyűjtöttek a moszkvai kajak-kenu világbajnokság szombat délelőtti döntőiben. Az aranyérmet - címvédőként - a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta összetételű kajak négyes szerezte 500 méteren, míg a szintén kajakos Csipes Tamara második lett 1000 méteren. A bronzérmeket a Medveczky-Sarudi női kajak páros, Vajda Attila és a férfi kenu négyes szállította.