Befejezi játékospályafutását az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) történetének legeredményesebb kapusa, Martin Brodeur.
A hétfői, Rochdale elleni FA-kupa mérkőzést megnyerte, egyik legjobb játékosát azonban elvesztette a Stoke City: Bojan Krkic súlyos térdsérülést szenvedett, és a szezonban már nem játszhat.
A macedón Peliszter csapatából került a Győri ETO FC együtteséhez Vladica Brdarovszki. A játékos korábban már szerepelt az utánpótlás, valamint a felnőttválogatottban is. Ezzel ő a téli átigazolási időszakban a Győr negyedik új szerzeménye.
Idén 17 versenyen szerepel a golfozók Ladies Europen Tour-sorozatában a tavaly decemberben profi státuszt szerzett Rózsa Csilla, akinek célja a riói olimpiai kvóta megszerzése.
Némi meglepetésre három szettes vereséget szenvedett a korábbi világelső, tavalyi döntős Rafael Nadal az Ausztrál Nyílt Teniszbajnokságon a cseh Tomas Berdychtől. Andy Murray megállította a fiatal ausztrál Nick Kyrgiost, míg a hölgyeknél Maria Sharapova és Ekaterina Makarova játszik a fináléért.
Angol lapértesülések szerint az angol Premier League-ben szereplő Liverpool az Arsenal csatárát szeretné megvásárolni. Az átigazolási időszakban a többi csapat sem tétlenkedik, a Southampton Hollandiából igazolna, a Newcastle úgy hírlik megtalálta következő menedzserét és persze továbbra is tartja magát a Paul Pogba átigazolását illető pletyka, ami már talán több is pletykánál.
LeBron James és a Cleveland kezd magára találni, most épp az Oklahoma esett áldozatul a komoly formajavuláson áteső Cavs-nek.
A legfrissebb hírek szerint Nikolics Nemanja Csehországban, míg Kádár Tamás Lengyelországban folytathatja pályafutását. Előbbi a Sparta Praha, utóbbi a Lechia Gdansk és a Lech Poznań érdeklődését keltette fel.
A Daily Mail értesülései szerint a londoniak újabb ajánlatot tettek a Shakhtar Donetsk brazil támadó középpályásáért, annak ellenére, hogy José Mourinho még a januári átigazolási időszak elején azt állította, senki nem fog érkezni.
A Győri Audi ETO KC kézilabda csapatának vezetősége a BL-nevezési határidő előtt egy nappal bejelentette, hogy megtalálta a megoldást a legutóbbi, kapusposzton történt sérülés pótlására. Herr Orsolya mellé a klub a kétszeres olimpiai bajnok norvég Kari Aalvik Grimsbőt szerződtette.
A felső ág nyolcaddöntőit rendezték az Ausztrál Nyílt Teniszbajnokság hétfői játéknapján, melynek végén kialakult a negyeddöntők párosítása a hölgyeknél és a férfiaknál is. Bejutott a legjobb nyolc közé a két világelső, Serena Williams és Novak Djokovic.
Történelmet írt Mike Krzyzewski, az amerikai egyetemi bajnokság (NCAA) és az egyetemes kosárlabdasport egyik legnagyszerűbb edzője. A szakember a hétvégén pályafutása 1000. győzelmét aratta, ilyen bravúrra korábban még senki sem volt képes a ligában.