Jump to content

Olimpia 2024 - Ádámfi Attila: Budapestnek nagyon erős vetélytársakkal kell megküzdenie

2016. 12. 16. 10:39

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) főigazgatója szerint a 2024-es olimpiára pályázó Budapest nagyon erős mezőnyben, kemény versenyben vesz részt, ahol igen komoly vetélytársakkal kell megküzdenie a rendezési jog megszerzéséért.

 

Ádámfi Attila azután mondta ezt az MTI-nek, hogy látogatást tett és a szervezőbizottságok vezető képviselőivel tárgyalt Párizsban, majd Los Angelesben, mely városok Budapesthez hasonlóan szeretnének gazdái lenni a nyolc esztendő múlva esedékes nyári játékoknak.

"Természetesen Budapestről van a legtöbb információm, de most már képben vagyok a másik két rivális készülődésének, olimpiai projektjeinek részleteit illetően is - bocsátotta előre az IWF magyar főigazgatója. - Párizs, amely korábban már kétszer is rendezhetett olimpiát, s voltak elbukott kandidálásai is, nagy tapasztalattal rendelkezik a pályázás terén."

Hozzátette: Párizs tanult a korábbi, nem túl sikeres kampányokból, ezért a mostani pályázatot, nem politikusok, hanem korábbi kiváló versenyzők vezetik.

"Erre jó példa, hogy a párizsi pályázat sportigazgatója - miként a Budapest 2024 esetében az olimpiai, világ- és Európa-bajnok öttusázó, Mizsér Attila - az a Jean-Philippe Gatien, aki asztaliteniszben olimpián ezüst- és bronzérmes, amellett vb- és Eb-győztes is volt. A francia szervezőbizottság két vezetője közül az egyik Tony Estanguet, aki kenu szlalomban 2000-ben és 2004-ben is olimpiát nyert, a másik pedig Bernard Lapasset, a rögbisek világszövetségének volt elnöke, tehát két, abszolút a sportból jövő ember." - fogalmazott a magyar sportdiplomata

Tapasztalatai szerint, mint minden európai nagyvárosnak, Budapest mellett Párizsnak is nagyon jó a tömegközlekedése, szemben Los Angelesszel, ahol más jellegű kihívásokkal kell megküzdeni.

"Párizsban ma napi szinten nyolc és fél millió embert szolgál ki a tömegközlekedés 13 metróvonallal, de 2024-ig további négy metróvonal építését tervezik. Ami még nagyon nagy előnye a francia pályázatnak, hogy már csak egyetlen egy olimpiai sportlétesítményt, egy vízi komplexumot kell megépíteni, az összes többi már vagy létezik, vagy időszakos helyszín lesz" - mondta.

Az olimpiai falut is kicsit új konstrukcióban gondolják megvalósítani a Szajna mentén.

"A parton húzzák fel a falut, de például mobilmedencét építenek a folyóba, itt lehet az edzésük az úszóknak, a kajak-kenusoknak, az evezősöknek" - említette a főigazgató, aki Los Angelesre áttérve hangsúlyozta, hogy Amerikában egészen mások a tömegközlekedési kultúrák és szokások.

"Los Angelesben, amely amúgy Párizshoz hasonlatosan korábban szintén két ízben rendezhetett olimpiát, a létesítményeket már most kétszer hat-nyolc sávos autópályák kötik össze, ami arrafelé teljesen normális. Egyetlen területen van náluk kis lemaradás, de már elfogadták azt az ép ésszel alig felfogható összegű fejlesztést, miáltal olyan szintre hozzák a tömegközlekedést, amely megfelelően kiszolgál majd egy esetleges olimpiai rendezést" - jelentette ki Ádámfi, aki szerint Los Angeles olyan szinten van, hogy "tulajdonképpen ma meg tudná rendezni az ötkarikás játékokat".

"Főleg profi sportjaiknak, gördülékenyen működő óriási sportrendezvényeiknek köszönhetően szinte minden létesítményük megvan, ezeket nap mint nap használják. Ahol például a súlyemelő versenyek lennének további öt más sportággal együtt - ami olimpia idején naponta olyan hetvenezres látogatói számot jelentene -, ott ma napi 150-200 ezer ember kiszolgálására képes infrastruktúra működik."

A főigazgató szerint Los Angeles további nagy előnye, hogy az olimpiai falu gyakorlatilag készen van. "Ha ugyanis nyernek, a híres helyi egyetemnek, a UCLA-nek a kollégiumát fogják használni, minimális kiegészítésekkel és fejlesztésekkel. Mostani befogadóképessége 13 ezer fő, ezt 16-17 ezresre bővítik - mondta Ádámfi, aki azt is kiemelte, hogy az amerikaiak a játékok idején a sportolóknak edzéslehetőséget vagy az olimpiai faluban biztosítanának, vagy az adott sport versenyszínhelyén, ami "kényelmes megoldást, nagy könnyebbséget jelent, hiszen kevesebb utazással is jár".

Az IWF főigazgatója szerint fontos megjegyezni, hogy mind Párizs, mind Los Angeles előre bejelentette: ha nem nyer, a maga részéről 2028-ra már nem kíván pályázni.

"Kíváncsi vagyok, hogy a politika mennyiben fogja a sportszakmai, technikai szempontokat, feltételeket esetleg felülírni e bejelentés nyomán. Mert az, hogy 2028-ra egyik se akar már jönni, hozhat fordulatot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jövő szeptemberi szavazásánál akár döntő tényező is lehet..." - jelentette ki Ádámfi Attila, aki úgy látja, Budapest roppant erős mezőnyben, kemény versenyben vesz részt.

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)