Szerkesztőség
2015.12.04.
A mai napon ünnepli 60. születésnapját Vaskuti István olimpiai bajnok és tízszeres világbajnok kenus, edző, sportdiplomata. A jelenleg is a Honvéd igazolt kenusának számító klasszis 1980-ban Foltán Lászlóval párban nyert olimpiai aranyérmet.
Szerkesztőség
2015.12.04.
Újabb 5 érmet nyertek a magyarok a netánjai rövidpályás úszó Európa-bajnokság csütörtöki napján: Cseh László 100 méter pillangón győzött, Hosszú Katinka 100 m háton nyert, míg Verrasztó Dávid 400 m vegyesen lett Eb-győztes. Kapás Boglárka 800 méter gyorson második lett, akárcsak Gyurta Dániel, aki 200 m mellen lett második.
Szerkesztőség
2015.12.03.
Bűnösnek mondta ki szándékos emberölésben barátnője meggyilkolása miatt Oscar Pistoriust a dél-afrikai legfelsőbb fellebbviteli bíróság csütörtökön, hatályon kívül helyezve ezzel a paralimpiai bajnok futó ügyében korábban hozott ítéletet.
Szerkesztőség
2015.12.03.
Vladimir Klicsko nem vonul vissza, ez már biztos. Az ukrán ökölvívó bejelentette, hogy él opciós jogával és visszavágót kér Tyson Furytól, aki szombaton megfosztotta őt nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnoki címeitől.
Szerkesztőség
2015.11.30.
Hamburg és Kiel lakossága a vasárnapi ügydöntő népszavazáson úgy határozott, nem támogatja a város pályázatát a 2024-es nyári olimpia megrendezésére, így Budapestnek három riválisa maradt.
Szerkesztőség
2015.11.27.
A házigazdák még egy egyszer sem, a vendégek pedig 79 éve nem nyertek a tenisz Davis Kupájának döntőjében, amelyet 104-szerre rendeznek meg péntek és vasárnap között Gentben, a terrorfenyegetés miatt megerősített biztonsági körülmények között.
Szerkesztőség
2015.11.27.
A férfiaknál Ashton Eaton amerikai tízpróbázó, a nőknél pedig Genzebe Dibaba etióp futó lett az év atlétája a nemzetközi szövetség (IAAF) csütörtöki bejelentése szerint.
Szerkesztőség
2015.11.26.
November 22-én nyilvánosságra hozták a férfi golfozók legfrissebb világranglistáját. Az élmezőnyben nem történt nagy változás, így Kevin Kisner került a rivaldafénybe, köszönhetően az RSM Classic-en aratott győzelmének. Mindeközben a legtöbb hetet világelsőként töltő Tiger Woods egyre lejjebb csúszik, a 14-szeres Major-bajnokot jelenleg a 400. hely környékén jegyzik csak.
Szerkesztőség
2015.11.26.
Hosszú Katinka tizenegy számban áll rajthoz az izraeli rövidpályás úszó Európa-bajnokságon. A 26 éves versenyző kérésére - akárcsak a nyári kazanyi világbajnokság előtt - a szakvezetők csak a rajt előtt hozzák nyilvánosságra a konkrét számok listáját.
Szerkesztőség
2015.11.26.
A 34 éves, 17-szeres GS-bajnok Federer elsősorban egyesben szeretne győzni Rióban, már csak azért is, mert az olimpiai egyéni arany még hiányzik a gyűjteményéből. Idén márciusban fenntartásait fogalmazta meg azzal kapcsolatban, hogy Hingissel is pályára lépjen Rióban.
Szerkesztőség
2015.11.23.
Rory McIlroy győzelmével ért véget az európai golf sorozat (European Tour) idényzáró DP World Tour Championship tornája, ezzel az észak-ír golfozó a kereseti lista élen is zárt. McIlroy mindössze egy ütéssel verte Andy Sullivant, de miután a legnagyobb rivális, Danny Willett „csak” negyedik lett, az észak-ír ismét felülhetett a képzeletbeli európai trónra.
Szerkesztőség
2015.11.22.
Álomdöntőt rendeznek az ATP világbajnokságon, ahol a fináléban a világelső Novak Djokovic és a svájci zseni, Roger Federer találkoznak egymással. A felek a csoportkör során már összecsaptak, akkor a svájci örülhetett kérdés, hogy a világelső ezúttal képes lesz-e a visszavágásra.