Az aranyérmek számát tekintve minden idők legsikeresebb ifjúsági Európa-bajnokságán vannak túl fiatal úszóink, tizenegy alkalommal állhattak fel a dobogó legfelső fokára Netánjában.
A Jeff Horntól elszenvedett - többek szerint megosztó - vereség miatt vette fontolóra a bajnok a visszavonulás lehetőségét.
Az füves pályásidény során egyedüliként tornát nyerő két klasszis egyaránt rövid időt töltött a pályán, mindkét klasszis ellenfele feladta a mérkőzést.
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél (FINA) szeretné elérni a világkupa-sorozat új szabályainak felülvizsgálatát.
Férfi százon egy század döntött Justin Gatlin javára.
Kővágó szerint még méterek maradtak benne, ez pedig nem rossz előjel a közelgő világesemények kapcsán.
A vizes világbajnokság balatonfüredi előkészületei során került elő egy világháborús kézigránát.
Az utazók között többek között Katie Ledecky, Nathan Adrian, és Chase Kalisz is ott van.
Baji idén harmadszor javította meg az országos rekordot 110 méter gáton. Korábbi csúcsa 13.23 volt, ezt egy hete futotta Ostravában.
Hét évvel azután, hogy élet-halál között lebegett Ausztráliában, ahol az orvosok 5 százalék esélyt adtak a felépülésére egy súlyossá váló betegség szövődményei miatt, Jack Laugherrel közösen ő szerezte meg Nagy-Britannia történetének első olimpiai aranyérmét műugrásban.
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél (FINA) szeretné elérni a világkupa-sorozat új szabályainak felülvizsgálatát.
A 17. FINA Világbajnokságon két olyan férfiversenyzője lesz a magyar úszóválogatottnak, akik az Egyesült Államokban tanulnak és edzenek.